„Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?” – ma van a Föld napja

Április 22-én a Föld világnapját ünnepeljük. Ez az esemény egy kiváló alkalom arra, hogy felhívjuk a figyelmet a Föld védelmére és környezetünk megóvására. A Föld napját először pontosan 50 évvel ezelőtt, 1970. április 22-én tartották meg az Egyesült Államokban. Denis Hayes, aki ma az alternatív energiaforrások nemzetközi kutatója – akkor még lelkes egyetemistaként –, emelte fel szavát elsőként a természet védelmének érdekében. Kezdeményezéséhez akkor közel 20 millió amerikai csatlakozott.

Ez a történelmi jelentőségű esemény az Egyesült Államokban – és az ország határain túl is – fontos változásokat hozott. Nem sokkal később az USA-ban szigorú törvények születtek a levegő és a vizek védelmére, új környezetvédő szervezetek alakultak, és több millió ember tért át ökológiailag érzékenyebb életvitelre. Húsz évvel később Denis Hayes és barátai, az ökológiai válság jeleit – a bioszféra pusztulását, az ipari szennyezést, az őserdők irtását, a sivatagok terjeszkedését, az üvegházhatást, az ózonlyukakat, a veszélyes hulladékokat, a túlnépesedést, a savas esőt, az óceánok szennyezettségét stb. – látva 1989-ben, Kaliforniában létrehozták a Föld Napja Nemzetközi Hírközpontot. Ettől kezdve havonta küldtek hírlevelet a világ minden országába, hogy a városi tömegfelvonulásoktól kezdve szabadegyetemi előadásokig, faültetéstől a hulladékok újrahasznosításának megszervezéséig, a nemzetközi hírközlési rendszerek bevonásától falusi majálisokig sokféle akcióval ünnepeljék a Föld napját a világ minden országában. 140 országból több mint 220 millió ember adott választ a felhívásra, és iskolák, civil szervezetek, városok és falvak szerveztek programokat a környezetvédelem érdekében. 1990-ben Magyarország elsők között csatlakozott a mozgalomhoz.

Mindannyian tehetünk egy jobb, szebb és élhetőbb világért, hiszen minden apró lépés sokat számít.

Egyszerű és otthon is könnyen megvalósítható tippek a Föld védelmének érdekében:
1. Zöldítsd környezetedet faültetéssel és haszonnövények termelésével.
2. Komposztálj, éheztesd a kukát, ez a legjobb és legegyszerűbb módja a háztartási hulladékok hasznosításának.
3. Ne vásárolj csomagoltat, élj műanyagok nélkül.
4. Igyekezz szelektíven gyűjteni a szemetet.
5. Amikor teheted, válaszd a biciklit vagy a sétát az autó helyett.
6. Használj energiatakarékos izzókat és kapcsold ki a számítógéped éjszakára.
7. Vásárolj hazai termékeket.

Mindezek apró dolgok a mindennapokban, mégis ajándék a környezetnek és az egészségednek egyaránt. Gondoljunk a jövő nemzedékére, a gyermekekre, hogy ők is szabadon lélegezhessék be a levegőt, futkoshassanak a mezőn, a patak parton, kirándulhassanak tiszta erdeinkben. Fontos, hogy megtanítsuk őket arra, hogyan védjék és tiszteljék környezetüket, a Földet, amin élnek!

PAPILIO – Természet- és Környezetvédelmi Egyesület

Kárpátalja.ma