Királyságok a mai Európában II.

Spanyolország

A Spanyol Királyság létrejötte Aragóniai Ferdinánd és Kasztíliai Izabella 1479-es házasságához köthető, amivel a pár egyesítette az Ibériai-félsziget két legnagyobb államát, a területek integrációja azonban a mai napig nincs megoldva. A Habsburg I. Károly 1516-os trónra kerülésével megalakuló monarchia mintegy félévezrede királyságként működik, csupán két alkalommal változott államformája. Az első spanyol köztársaság 1873 februárjától 1874. december végéig állt fenn. Miután I. Amadé (1870 – 1873) király lemondott trónjáról, a cortes önmagát nemzetgyűléssé nyilvánította, és kikiáltotta a köztársaságot, amelyet 17 állam szövetsége alkotott. A második spanyol köztársaság 1933-tól 1939-ig állt fenn, amikor a nacionalisták megnyerték a 350 ezer életet követelő polgárháborút, s Francisco Franco diktatúrát vezetett be.

A diktátor nem szüntette meg a királyság intézményét, így 35 éves regnálása során jogilag Spanyol Királyságról beszélhettünk. 1975-ben bekövetkezett halála után végrendeletének megfelelően az 1938-as születésű I. János Károly király, az 1931-ben az országból elmenekülő XIII. Alfonz Bourbon-házi uralkodó unokája követte az államügyek kezelésében. János Károly reformjainak köszönhetően hamarosan létrejött a spanyol parlamenti demokrácia.

Az 1978. évi alkotmány bevezetése után az ország államformája alkotmányos monarchia lett. A király reprezentatív feladatai mellett más államok uralkodóihoz képest jelentékenyebb hatalommal bír: vétójoggal rendelkezik a parlamentben, jogilag ő hagyja jóvá a parlament által hozott törvényeket, s a választások idejének kitűzése mellett a parlament berekesztése is hatáskörébe tartozik.

svedSvédország

A svéd monarchia államiságának története Dániához hasonlóan a 10-11. századig nyúlik vissza. A 16. századig választás útján kerültek Svédország élére az uralkodók, majd a Vasa-dinasztiabeli Gusztáv uralma idején örökletessé vált a svéd trón. A jelenlegi királyi család, a francia eredetű Bernadotte-dinasztia 1818 óta áll Svédország élén. Jean Baptiste Bernadotte Napóleon tábornoka volt, akit 1810-ben jelölt a császár a svéd és norvég trónra, végül 1818-ban XIV. Károly János néven kezdte meg uralkodását.

Az államfő szerepét betöltő svéd király pusztán ceremoniális és reprezentációs szereppel bír, tényleges politikai hatalma nincsen. Jelenleg 1973 szeptembere óta XVI. Gusztáv ül Svédország trónján, a trónöröklési rend szerint pedig elsőszülött lánya, Viktória fogja őt követni az uralkodásban.

britNagy-Britannia

Anglia 871-ben létrejövő királysága és a 843-tól létező Skót Királyság hosszas háborúzást követően hivatalosan 1603-ban lépett perszonálunióra, amelynek élére a skót Stuart-dinasztia lépett. 1707-ben az Acts of Union értelmében Anglia és Skócia Nagy-Britannia Királysága néven egyesült, majd 1801-ben Írország is belépett az unióba, így az államot ettől kezdve Nagy-Britannia és Írország Egyesült Királyságának hívták. Azonban 1927-től – Írország függetlenségének kikiáltása miatt – ismét névváltás következett: azóta hivatalosan Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságaként emlegetik a nyugat-európai szigetországot.

Egy 2006-os felmérés szerint a monarchikus államformát a lakosságnak mindössze 16 százaléka cserélné le köztársaságra, azonban az „alattvalók” 30 százaléka II. Erzsébet halála után már eltörölné a nagy múlttal rendelkező monarchiát, Skócián belül pedig már évek óta folyamatosan növekszik a republikanizmus és a függetlenség iránti vágy, s egy jövőre esedékes népszavazás keretében akár el is szakadhatnak az Egyesült Királyságtól.

Az ország és a Brit Nemzetközösség élén az 1917-ben létrejött, a világ legismertebb uralkodói dinasztiája, a Windsor-ház áll, amelyet V. György király rendelettel alapított a korábban használatos Szász–Coburg–Gothai-ház elnevezésből, mivel a Német Császárság ellen vívott világháború miatt jobbnak látta megszakítani családi kapcsolatait a németekkel, s lemondani a német nemesi címekről.

Az állam élén az 1952 óta regnáló II. Erzsébet áll, utóda pedig fia, Károly walesi herceg. Az 1917-es rendelet kizárta a mindenkori trónörökös leányleszármazottait a királyi fenség megszólítás és a hercegi rang kiváltságából, azonban a konzervatív-liberális brit kormánykoalíció tavaly elhatározta, hogy három évszázad után mentesíti a brit trónutódlási törvényeket a vallási diszkriminációtól és a nemek közötti megkülönböztetéstől.

Az ügynek az adott aktualitást, hogy Katalin cambridge-i hercegnő – Vilmos hercegnek, Károly trónörökös és a néhai Diana hercegnő elsőszülött fiának hitvese – első gyermekét várja. Az idén január elején kiadott pátenssel II. Erzsébet visszavonta saját néhai nagyapja, V. György király dekrétumát, így ha Vilmos herceg első gyermeke leány lesz, akkor is megilleti majd a királyi fenség megszólítás és a hercegnői rang.

monaco1
II. Albert monacói herceg házasságkötése
Miniállamok

Európa hat miniállamából négyben található monarchikus államforma: Andorrában, Liechtensteinben, Monacóban és a Vatikánban. A Spanyolország és Franciaország között, a Pireneusokban megbúvó Andorra kicsiny országa igen tekintélyes múlttal rendelkezik. A hagyomány szerint a Nagy Károly által létrehozott hercegség végső államformája már 1278-ben létrejött. A függetlenné váló ország élére a francia Foix grófja és Urgel püspöke lépett, megelőzve ezzel a világi és egyházi vezetés közti konfrontációt. A közös fennhatóság mind a mai napig fennmaradt, bár ma már nem Foix grófjai irányítják Andorrát, ugyanis 1607-től a mindenkori francia államfő vette át a grófi szerepkört. Jelenleg Joan Enric Vives Sicília püspök és François Hollande francia elnök áll a miniállam élén.

Az 1719-ben formálisan létrejövő Liechtenstein államformája csupán 1921 óta alkotmányos monarchia, élén a modern világ leggazdagabb családjainak egyike, a Liechtenstein-család tagja, az 1989 óta regnáló II. János Ádám fejedelem áll, utóda fia, Alajos. A világ második legkisebb országát, a mintegy 1,93 négyzetkilométeren elterülő Monaco városát 1215-ben alapították, s a 13. század vége óta a Grimaldi család befolyása alatt áll. Hivatalosan 1861-ben a francia-monacói szerződésben ismerték el függetlenségét, ám az egykor Szardínia protektorátusába tartozó állam a megállapodás keretében kénytelen volt átadni Nizzát és vidékét Franciaországnak. Az 1911-es alkotmány révén alkotmányos monarchiává lett Monaco (addig abszolút hatalma volt a hercegnek) élén 2005 óta az 1958-ban született II. Albert áll, aki az államfői tisztséget tölti be, míg a végrehajtó hatalmat gyakorló államminisztert (azaz a kormányfőt) a francia kormány által kijelölt franciákból a herceg választja meg.

A több mint ezer éves múlttal büszkélkedő Pápai Állam a 19. század közepére vesztette el függetlenségét, s csupán az 1929-es lateráni szerződésben nyerte vissza az Olasz Királyságtól. A világ legkisebb területű (0,44 négyzetkilométer) államának élén jelenleg Ferenc pápa áll, utódját a bíborosi konklávé választja meg. A Vatikán államformája teokratikus monarchia.

Királyságok a mai Európában I.

Forrás: mult-kor.hu