Kirándult a KMKSZ beregújfalui és csomai csapata

A KMKSZ Beregújfalui Alapszervezetének elnöke kirándulást szervezett a két település tagsága részére.

Két busszal indultunk útnak, hogy megtekintsük szülőföldünk, Kárpátalja nevezetességeit, emlékhelyeit és gyönyörködjünk a Kárpátok csodálatos színpompájában.

Első utunk a munkácsi várba vezetett, ahol bejártuk Zrínyi Ilona hősiesen védett várát, melynek rövid történetét Tóth Bertalan, az alapszervezet elnöke ismertette.

Utunk következő állomása a beregszentmiklósi várkastély volt. Itt a tulajdonos, Bartos József mondta el a várkastély részletes történetét egészen napjainkig.

Innen továbbindultunk, hogy a Szolyvai Emlékparkban leróhassuk kegyeletünket azoknak az elhurcoltaknak az emléktáblái előtt, akik nem tértek vissza a háborúból vagy a Gulágról. Az elnök úr koszorút helyezett el a Beregújfaluból elhurcoltak nevét tartalmazó táblára, majd elénekeltük nemzeti imánkat, a Himnuszt.

Utunkat a Vereckei-hágó felé folytattuk. Buszunkkal felkapaszkodva egy csodálatos és semmihez sem hasonlító táj tárult elénk a Vereckei-hágón. Itt, az emlékműnél Nagy Valentin elszavalta Kovács Vilmos Verecke című versét, valamint meghallgattuk Balla D. Károly Tövisek közt című költeményét.

A rövid ebédszünetet követően folytattuk utunkat az Árpád-vonalnak a látogatók számára feltárt bunkereibe. A bunkerek felderítése után, mivel már ránk esteledett, rengeteg szép élménnyel gazdagodva haza vettük az irány.

Köszönet a szervezőknek a feledhetetlen napért.

tb