Könnyfakasztó esküvői film

Annyira rossz munkát végzett egy esküvői videós, hogy az érintett pár pert indított ellene, amelyet a vállalkozó el is vesztett.

 

 

 

 

A magát hivatásosnak mondó, 34 éves kamerázó Nagy-Britanniában készített – feltehetően nem csak egy – könnyfakasztó esküvői filmet. A könnyeket azonban nem a meghatottság szülte a képek láttán, hanem az elkeseredés és a düh. A pert indító házaspár frigyének megkötéséről és lakodalmáról a férfi 350 fontért – bő 100 ezer forintért – olyan filmmel szolgált, amelyen sok embernek csak a lába látszik, van viszont rengeteg fűszál, mivel a kamerát a gyepen feledte a „mester” hosszú időre. Fejekből kevés látható az alkotáson, hátakból viszont annál több. A videósnak sikerült viszont olyan embereket lencsevégre kapnia, akik még csak nem is tartoztak a násznép körébe, azaz a pár számára vadidegeneket. Eme nagyon nem kívánt „szorgalmi” nem ellensúlyozta azt, hogy a kamerás lemaradt olyan pillanatokról, midőn a pár aláírja az anyakönyvet. A „profi operatőr” nem vette fel azt sem, ahogy kilépnek ifjú házasként a templomból. A hiánylistán előkelő helyen szerepel az esküvői torta felvágása, ezt is csak fejből és élő szóval tudja majd felidézni leendő gyermekeinek a pár. 

Mindezek tetejébe a férfi egészen „elegánsmentesen” öltözött fel az alkalomhoz, és gyakran órákra eltűnt. Viszonylag sikeres felvételei is borzalmasan rossz szögből készültek, szinte mindig takarja egy jókora hát a főszereplőket. 

A bíróság összesen 600 fontra büntette a videóst, aki azonban időközben csődöt jelentett. 

A pár hangoztatja, hogy a pert elsősorban azért indították, hogy más párok megmeneküljenek a kamera antitalentumától – adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap. (MTI)

 

 hírtv.hu