Követni fog az Instagram, akkor is, ha be sincs kapcsolva

A napvilágra került hír után jobban lehet érteni, miért mondott le annyi vezető az utóbbi időben a Facebooknál.

Szeptember végén távozott az Instagram két alapítója, Kevin Systrom, aki mostanáig a cég vezérigazgatója is volt, valamint Mike Krieger, a vállalat technikai igazgatója. Az Instragramot még 2012-ben 1 milliárd dollárért felvásárolta a Facebook.

A The Wall Street Journal értesülése szerint az elmúlt időszakban az Instagram két alapítója úgy érezte, hogy a Facebook vezetése nem tartja tiszteletben a függetlenségüket és ez feszültséghez vezetett.

Idén áprilisban hagyta ott a Facebook céget Jan Koum, a WhatsApp vezérigazgatója. A mobiltelefonos üzenetküldőt még 2014-ben 19 milliárd dollárért vette meg a Facebook. Minap a Whatsapp társalapítója, Brian Acton törte meg a csendet, s beszélt Mark Zuckerbergről.

Mindkét cég azt az ígéretet kapta felvásárlásukkor, hogy a Facebook nem darálja be őket a maga hirdetési gépezetébe, s őrködhetnek felhasználóik adatbiztonsága felett.

Hogy mennyire nem ebbe az irányba folyhatnak a dolgok, azt jelzi a TechCrunch megfigyelése.

A lap azt írja, hogy az Instagram új változatának adatvédelmi beállításai közt egyszerre felbukkant náluk az úgynevezett „Helyelőzmények megosztása a Facebookkal” opció.

Magyarul ez azt jelenti, hogy az Instagram által gyűjtött pontos GPS-koordinátáink – még akkor is, ha nem használjuk az alkalmazást –, segíteni fognak a Facebooknak a saját hirdetéseik elhelyezésében. Az Insta földrajzi címkével ellátott adatai a Facebook profilok tevékenységi naplójában jelennek meg, amelyek magukban foglalják a felkeresett helyek pontos napi térképét is.

Az Instagram fiatalabb felhasználóinak 57 százaléka egy márciusi felmérés szerint egyébként nem is sejti, hogy kedvenc képmegosztója Facebook tulajdonban van.

Meglehet tehát, hogy hamarosan szembesülnek az Instagram felhasználók is azzal a jelenséggel, hogy bár be sem kapcsolták az alkalmazást, az pontosan tudja, merre jártak. A Facebooknál bárki megfigyelheti, hogy rövid guglizás, internetezés után az addig be sem kapcsolt Facebook app pontosan az előbbi kutakodásuknak megfelelő reklámokat hajigálja eléjük.

A Facebookot 2017-ben 110 millió eurós büntetés megfizetésére ítélte az EU, mert megszegte az ígéretét, hogy nem kapcsolja össze a Whatsapp adatait a magáéval.

Egyelőre csak egy kísérletről van szó, nyugtatta a Facebook szóvivője a TechCrunch-ot.