Közgyűlést tartott a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat

A Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat (BJMSZ) december 12-én tartotta idei beszámoló közgyűlését.

A rendezvény kezdetén Makuk János, a BJMSZ elnöke köszöntötte a megjelenteket, valamint a két meghívott vendéget: Báró Twickel Györgyöt, a Szuverén Máltai Lovagrend képviselőjét, Schumicky András ispotályos urat, valamint Prófusz József tiszteletbeli elnököt.
A közgyűlés imádsággal kezdődött, amelyet Michels Antal atya tolmácsolt a jelenlévőknek. A napirendi pontok felolvasása után Makuk János megtartotta éves beszámolóját.
Elsőként a szervezet idei eredményeit ismertette. A segélyezés keretein belül 40 főt látnak el minden nap meleg étellel, valamint egészségügyi eszközöket (ágyat, kerekesszéket stb.) kölcsönözhetnek a rászorulók. Az elnök úr kiemelte, hogy nagyon nagy igény van ezekre az eszközökre, amelyeket a támogatók nélkül nem is tudnának biztosítani a betegeknek. A Családok a családokért elnevezésű programban nélkülöző családokat tudtak megajándékozni tartós élelmiszercsomaggal a közelgő ünnepek alkalmával.
A szeretetszolgálat irodájában egészségügyi szaktanácsadás is működik, ahol ingyenes vércukorszint- és vérnyomásmérésre is lehetőség van.
kozgy 13 bTöbbféle oktatói munkát is végeznek a szeretetszolgálatnál. Az év folyamán alapfokú újraélesztési tanfolyamokat tartottak, melyen a Beregszászi járás több mint száz tanulója, valamint a nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon és az önkéntes tűzoltó állomás munkatársai vettek részt. Ezen kívül tovább folytatódtak az informatika tanfolyamok is.
Az elnök úr ismertette az idei évben megvalósult programokat. Januárban a Beregszászi Bentlakásos Iskola tanulóit ajándékozták meg. Februárban rendezték meg a hagyományosnak mondható farsangi bált, melyen több mint kétszáz gyerek vett részt.
A mozgássérült táborba idén is tudtak résztvevőket küldeni nemcsak Magyarországra, de Romániába is.
November 30-án tartották az adventváró mézeskalácssütést, melyen több mint 300 gyerek jelent meg. Örömteli az is, hogy sok falusi iskola is képviseltette magát, valamint sok önkéntes segítette a szervezet munkáját.
A BJMSZ csatlakozott a PAIRS projekthez, amely az európai romák integrációjával foglalkozik. A szervezet több országban figyeli meg a romák helyzetét, majd a projekt végén összegzik a tapasztaltakat.
Nagy eredménynek tekintette Makuk János, hogy megalakult az Ukrán Máltai Szeretetszolgálat, melyet a négy működő szervezet alapított meg: a Lembergi, az Ivano-Frankivszki, Kijevi és a Beregszászi Máltai Szeretetszolgálat. További sikernek tekinthető, hogy az év folyamán több váratlan ellenőrzést kapott a szeretetszolgálat, de mindenben maximálisan elégedettek voltak a szakértők.
A pozitív dolgok mellett negatívakról is beszámolt az elnök úr. Anyagi gondok miatt idén nem tudtak beteget küldeni a lourdes-i zarándoklatra, és a liechtensteini nagyhercegnő meghívására sem tudtak gyerekeket küldeni kívülálló okok miatt.
A nemzetközi számítógép-kezelői ismeretek szabályainak megváltozása miatt egyelőre nem tudnak teljes értékű ECDL-bizonyítványt adni, míg az oktatók nem végzik el a szükséges továbbképzéseket, valamint be nem szerzik az új szoftvereket. E problémának az orvoslása elsőbbséget élvez.
Idén sikerült két pályázatot is megnyerni, melyek nagyban hozzájárultak a szervezet működéséhez.
Makuk János felvázolta a szeretetszolgálat előtt álló feladatokat is. Ebben a hónapban rajzpályázatot hirdettek, melyre minden öt-tíz éves gyermek benevezhet. A rajzok témája: kiscsaládom – nagykarácsony. Ezen kívül a Pulzus Rádióval együttműködve cipődobozos ajándékokat is gyűjtenek a rászorulók javára, valamint élelmiszercsomaggal ajándékozzák meg a szegény családokat karácsony alkalmából.
A BJMSZ tervei között szerepel egy jótékonysági díj létrehozása is, mellyel azokat a magánszemélyeket vagy cégeket szeretnék kitüntetni, akik sokat tesznek a szeretetszolgálat működéséért. A közgyűlésen megszavazták azt is, hogy a díj a Filermói Boldogasszony nevet viseli majd, aki a Máltai Lovagrend védőszentje. Az első díjazott a Fornetti Kárpátalja Vállalat, mely folyamatosan támogatja a szervezett szegénykonyháját.
Egy másik projekt is folyamatban van, melynek során a szórványban élő magyarlakta településeken szeretnének jótékonykodni, pontosabban játszóteret létrehozni az ott élő magyar gyerekek számára.
Az éves beszámoló után az BJMSZ elnöke szavazásra bocsátotta az alapszabályzat módosításának tervét. Az 1998-ban létrejött alapszabályzat 16. pontjának értelmében a szeretetszolgálat megszűnése vagy feloszlatása esetén minden vagyon, ingó és ingatlan a Munkácsi Járási Máltai Szeretetszolgálatra száll. Mivel ilyen szervezet már nem létezik, ezért a jelenlévők nagy többsége elfogadta azt a javaslatot, miszerint az említett értékek jogutódja az Ukrán Máltai Szeretetszolgálat lenne.
A közgyűlés végén köszönőleveleket adtak át, az ArtTisza, a Bereg Alkotóegyesület, valamint Glóger Károly és Glóger Viktória részére.
A beszámoló közgyűlés szeretetvendégséggel ért véget.
Keresztyén Gabriella
Kárpátalja.ma