Ma van a Duna napja

A Duna-menti országok június 29-én ünneplik a Nemzetközi Duna Napot.

A kezdeményezést 2004-ben indította el a Nemzetközi Duna Védelmi Bizottság. Az esemény célja, hogy felhívják az emberek figyelmét Európa második leghosszabb folyamának természeti értékeire és annak megóvására.

A múlt század utolsó évtizede óta a Duna partján lévő országok együttműködve dolgoznak a több országot átszelő folyó tisztításán, észszerű vízgazdálkodásán.

Európa egyik legszebb folyama több művészeti alkotásban megjelenik: filmekben, festményeken, de a zenében is. A leghíresebb szerzemény ezek közül Johann Strauss Kék Duna keringője. Nevét magyar TV-csatorna is viseli.

A megannyi történelmi esemény helyszíneként szolgáló folyó gazdasági szempontból is nagy erővel bír, hiszen az Európai Unió TEN-T (Transz-Európai Közlekedési Hálózat) terveiben a Fekete-tenger és az Északi-tenger összekötő kapcsa.

„A Duna hajózhatóságának nem megfelelő kialakítása súlyosan károsíthatja a magyarországi Duna-szakasz még meglévő természeti környezetét, élővilágát” – emlékeztet a WWF Magyarország honlapján, kiemelve azt, hogy közös európai érdek, hogy a folyó maradandó érték legyen az öreg kontinens számára a jövőben is.

Kárpátalja.ma