Magyar hadisírokat kutatnak Oroszországban

Magyar hadisírokat kutató csoport érkezett Oroszországba, az Ural vidékére, ahol fogolytemetőket látogatnak és koszorúznak.
Az MR1-Kossuth Rádió Déli Krónika című műsorában elhangzott tudósítás szerint a pécsi Német Kör által szervezett, nagyrészt európai uniós támogatással megvalósuló kegyeleti és kutatóúton a résztvevők a nyugat – urali Perm város környékén kezdték meg a munkát, majd az Ural keleti oldalán, a Jekatyerinburgot övező iparvidék fogolytemetőit látogatták végig.
A kutatócsoport – amelynek tagjai között a Magyar Televízió stábja is ott van – e hét második felében Cseljabinszk megyében és Baskíria fontosabb lágervidékén kutat és koszorúz.
A beszámoló szerint az úton részt vesz Jurkovics János, a köztelevízió szegedi stúdiójának vezetője is, aki a kutatócsoport segítségével megtalálta az 1945-ben hadifogolyként elhunyt nagyapja sírhelyét egy nyugat-szibériai iparvárosban, Nyizsnyij Tagilban.
Forrás: MTI