Magyarnak lenni hivatásunk… – beregi magyar költészeti napok

A vers néma.

Adj neki hangot.

A vers a könyvben halott.

Keltsd életre.

Mi a szavalás?

A vers feltámasztása

papírsírjából.

Kosztolányi Dezső

A költészet napját április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Már évek óta hagyomány, hogy ilyentájt szavalóversennyel emlékezünk a vers ünnepére. A költészeti napok a KMPSZ szervezésében egyik évben középiskolások számára a Bátyúi Középiskolában, másik évben általános iskolások részére a Nagyberegi Középiskolában vannak megrendezve.

Idén április 9-én, szombaton került sor a beregi magyar költészeti napokra, melynek a Nagyberegi Középiskola immáron 11. alkalommal adott otthont.

A jelenlévőkhöz elsőként Vass Irén, a középiskola magyartanára szólt, aki köszöntötte az egybegyűlteket. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével többek között Tóth István, a Beregszászi Magyar Konzulátus főkonzulja, Györke Magdolna, az Ungvári Nemzeti Egyetem magyar tanszékének docense, Punykó Mária, a KMPSZ elnökségi tagja és az Irka című gyermeklap főszerkesztője, Riskó Márta, a KMPSZ alelnöke, Berki Károly, a KMPSZ irodavezetője, Braun Éva, módszerész, Kacsur András, színész, Fazekasné Füley Judit, az iskola egykori igazgatója.

A szót ezután Géczi Tihamér, a Nagyberegi Középiskola igazgatója vette át, aki megköszönte mindazoknak a támogatását és segítségét, akik valamilyen módon hozzájárultak az alkalom megszervezéséhez.

Tóth István főkonzul a versszavalásról osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel. Verset azért kell mondani, mert a vers örömet okoz – hangsúlyozta.

Ezután Vass Irén bemutatta a zsűri tagjait: Györke Magdolnát, a zsűri elnökét (UNE, a magyar tanszék docense), Braun Éva módszerészt, Kovácsné Marton Erzsébet újságírót, Punykó Máriát, az Irka főszerkesztőjét és Kacsur András színészt.

Riskó Márta ünnepi köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy április 11-e nemcsak József Attila, hanem Márai Sándor születésének évfordulója is. Voltak időszakok, amikor róla nem lehetett hallanunk. A vers, a költészet túlélte azokat a nehéz időket is, amikor sok mindenről nem volt szabad beszélni. De most más a helyzet. A szavalók remélhetőleg szabadon választották ki a verseket, így a versmondás élmény – hangsúlyozta.

A magyar költészet egyfajta hidat képez, hisz megértjük a több évszázaddal ezelőtt írt szavakat. Ezen az évszázadokon átívelő hídon átmehetünk, ha vesszük a fáradtságot. Ez a híd nemcsak időben, de térben is létezik: szerte a világon élnek magyarok, akiknek ugyanazt jelenti, ha meghallják a Himnuszt, a Szózatot.

Kisebbségben, magyarként különösen fontos, hogy ha nehéz is a feladat, amit végezni kell, végezzük büszkeséggel! Sokan és sokszor próbálták már elhitetni velünk, hogy a mi nyelvünk másodrendű, s csak akkor érvényesülhetünk, ha egy más nyelvre cseréljük, de gondoljunk büszkén arra, hogy milyen kincs az anyanyelvünk.

Riskó Márta köszöntőjében sok sikert kívánt a versenyzőknek, és azt, hogy keltsék életre azt a művet, amely eddig csak a könyv lapján létezett!

Végezetül a magyartanárokhoz, felkészítőkhöz szólt. Mi mind homokszemekből, köddel építünk oszlopot. Egy homokszem nagyon parányi dolog, de ha belegondolunk, mi is apró homokszemek vagyunk. Jöhetnek bármilyen szelek, nem rombolják le az oszlopunkat. De ha azt széttiporják is gonosz kezek, tudjunk felállni és homokszemet homokszemre, köddel újjáépíteni mindent, hogy büszkén elmondhassuk: hűséges őrzője vagyok ezeréves lángnak!

Ezután következett a szavalóverseny. A 16 versenyző az első fordulóban a szabadon választott verset, a másodikban a kötelezőt – Vári Fábián László: Majtény című versét– adta elő.

Az első forduló után a zsűri úgy döntött, hogy a szokással ellentétben mind a 16 versenyzőt tovább engedi a második fordulóba (az első 10 helyett).

Berki Károly a fordulók szünetében a kötelező vers kapcsán a Rákóczi-szabadságharc eseményeit elevenítette fel, majd a jelenlévők megtekinthették a Nagyberegi Középiskola növendékeinek zenés irodalmi összeállítását.

A kötelező vers elhangzását követően sor került az eredményhirdetésre. A szavalók értékelését követően az eredményeket a zsűri elnöke, Györke Magdolna ismertette:

I.                   Hurik Alexandra (Kisgejőci Középiskola, felkészítő tanára: Perduk Ilbolya)

II.                 Salánki Judit (BMG, felkészítő tanára: Kocsis Marianna)

III.              Kopasz Márk Dávid (Derceni Középiskola, felkészítő tanára: Iván Éva)

IV.              Gál Dorina (Nagyberegi Középiskola, felkészítő tanára: Vass Irén)

Gratulálunk a résztvevőknek, felkészítőknek és a házigazdáknak egyaránt, és további eredményeket kívánunk számukra!

-sk-