Megbüntethetők a trehány szolgáltatók?

„Nemrég megrendeltem egy televíziót az egyik országos online áruháznál utánvéttel. Rövidesen e-mailben és telefonon is jelezték a cég képviselői, hogy készek teljesíteni a megrendelésemet, majd pedig arról tájékoztattak – ugyancsak telefonon –, hogy az árut átadták annak a csomagküldő szolgálatnak, amelynek azt a városunkba le kell szállítania, sőt még a napot is megnevezték, amikorra a szállítmánynak meg kell érkeznie. Ezután azonban hiába vártunk a jelzett időpontig, nem történt semmi. Két héttel később érdeklődésünkre az online áruháztól azt a választ kaptuk, hogy ők átadták a megrendelésünket a szállítónak, innentől kezdve azok felelőssége a kézbesítés, míg a szállító helyi megbízottja csak a vállát vonogatta, mondván, ő csak a megérkezett csomagokat kézbesítheti. Mi a teendő hasonló esetben, ki a felelős a késedelemért?”

– Sajnos, meg kell állapítanunk, hogy a fenti eset azok közé tartozik, amelyeknél a honi jogalkotás a napi gyakorlat mögött kullog, vagyis nem ad egyértelmű válaszokat minden felmerülő kérdésre, problémára, helyzetre. Tapasztalataim szerint kétes kimenetelű vállalkozás megpróbálni felelősségre vonni a hasonló online cégeket. Mindenekelőtt azért kicsi az esély a sikerre, mert a törvény szempontjából az adásvétel vagy attól a pillanattól tekinthető nyélbeütöttnek, hogy a felek aláírták az erre vonatkozó okmányokat, vagy onnantól, hogy az áru, illetve ellenértéke, a pénz gazdát cserélt, márpedig adott esetben egyik feltétel sem áll fenn: az olvasó csupán szóban (telefonon), illetve e-mailben érintkezett az eladó cég képviselőjével, s nem fizetett a termékért. Így tulajdonképpen az eladót sem terheli semmiféle kötelezettség. A rendezetlen jogi háttér, no és a várható kiadások – a pereskedésre fordított időről már nem is szólva – miatt a ráfordítást aligha ellensúlyozhatja a viszonylag szerény eredmény: vagyis az, hogy hozzájuthat a megrendelt áruhoz, illetve megleckézteti a trehány kereskedőt. Célravezetőbb, ha kapcsolatba lép a szóban forgó cég vezetőjével, s megpróbálja tisztázni, mi történhetett a megrendelt készülékkel.

A vásárló gyakorlatilag egyetlen fegyvere ilyenkor a nyilvánosság, vagyis megteheti, hogy minden erre alkalmas fórumon tájékoztatja az internetes közvéleményt az adott céggel kapcsolatos rossz tapasztalatairól. Ha pedig a jövőben el akarja kerülni a hasonló kellemetlenségeket, kizárólag olyan internetes cégtől rendeljen, amelyet ismerősei is ajánlani tudnak.

hk
Kárpátalja hetilap