Megérkezett Beregszászba az X-Faktor

A magyarországi X-Faktor tehetségkutató a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséggel együttműködve kárpátaljai válogatót szervezett az itteni tehetségek felkutatására. A meghallgatásokra két helyszínen került sor: április 29-én Ungváron, a Kárpátalja Megyei Ukrán Zenei-Drámai Színházban, és április 30-án Beregszászban, a városi művelődési házban.
Molnár László, a KMKSZ kulturális titkára kérdésünkre elmondta, hogy a meghallgatásokra bárki bemehetett, aki tehetséget és bátorságot érzett magában, és elmúlt tizennégy éves, a helyszínen regisztrálhatott, és a zsűri végighallgatta a produkcióját. Az ungvári megmérettetésre hét egyéni énekes és egy zenekar jelentkezett. Az alacsony létszám talán annak tudható be, hogy az ortodox hívek a nagypénteki eseményekről emlékeztek meg aznap Ungváron. Beregszászban már harminc egyéni énekes mutatta meg magát a szakemberek előtt. A zsűri tagjai az X-Faktor stábjának munkatársai voltak Parrag Zsombor és Gonda Glória személyében. Molnár László hozzátette még, hogy a szakemberek a helyszínen nem értékelték a fellépőket, csupán videofelvétel készült a produkciókról, mely alapján később egy budapesti meghallgatásra hívják a legtehetségesebbeket.
A kárpátaljai meghallgatásokon inkább a fiatalabb generáció, a huszonéves korosztály képviseltette magát, s köztük is főként a lányok domináltak.
A zsűritagok örülnek annak, hogy Kárpátalján ennyi tehetséges fiatal él. A szervezők remélik, hogy az itteni fellépők egyikében megvan az a bizonyos X.

Kurmay Anita
Kárpátalja.ma