Kezdőlap » Kárpátalja » Színes » Meghalt a világ legidősebb férfija

Meghalt a világ legidősebb férfija

Elhunyt a világ legidősebb férfija, a japán Nonaka Maszazót 113 éves korában vasárnap reggel érte a halál otthonában – közölte családja.

Nonaka a Hokkaido szigetén lévő Asoróban született 1905. július 25-én, abban az évben, amikor Albert Einstein közzétette relativitáselméletét.

„Megrázott minket e nagy öregnek a halála. Tegnap még jól volt, úgy ment el, hogy semmi nyűgöt nem okozott családunknak” – mondta unokája, Juko.

A férfit, akinek családja egy termálforrás melletti vendégfogadót működtet már négy nemzedék óta, tavaly nyilvánította a Guinness-rekordok a világ legöregebb férfijának.

Ugyan kerekesszékbe kényszerült, de mindent elvégzett maga körül. Étkezések után szeretett valami édességet fogyasztani, újságot olvasott, televíziózott, és hetente egyszer magas is megfürdött a meleg forrásban. Felesége, akivel két fia és három lánya volt, aki 1992-ben halt meg a család szerint.

Forrás: www.hirado.hu

Szólj hozzá!

Read previous post:
Elhunyt Andy Vajna

Életének 75. évében hosszú betegség után budapesti otthonában elhunyt Andy Vajna, a magyar és a nemzetközi filmipar meghatározó alakja, filmproducer,...

Close