golya

Megkezdték őszi vándorútjukat a fehér gólyák

Szokatlanul korán indult meg idén a madárvonulás: a GPS-GSM jeladóval ellátott fiatal fehér gólyák (Ciconia ciconia) közül a Garam névre keresztelt madár már Bulgáriában jár, a napokban pedig más példányok is megkezdték vándorútjukat – tájékoztatta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) programkoordinátora az MTI-t kedden.

Papp Ferenc elmondta, hogy bár sok fészekből még ki sem repültek a késői kelésű fehér gólyafiókák, egyes fiatal madarak már meg is kezdték az őszi vonulást.
„A fiatal madarakat Afrika felé az úgynevezett kajtár gólyák vezetik. Azokat a fiatal példányokat hívjuk így, amelyek második, harmadik vagy negyedik évesek, de költésbe még nem kezdtek” – mondta a szakember.
Hozzátette: az MME munkatársai idén négy fiókát láttak el GPS-GSM adóval, ezek segítségével nyomon követhető a gólyák útja Afrikába. Elsőkén a Nógrád megyei Ipolyvecén jelölték meg a Garam nevű fiókát, amely korán ki is repült, majd július 30-án már megkezdte a vonulást. Előtte a Garam folyó mentén töltött másfél hetet, majd a vonulás első napján a szlovákiai Koszorús (Kosorín) falutól Nagykáta külterületéig repült csapatával, 175 kilométert megtéve. A madár innen a Bánáton keresztül folytatta útját, pillanatnyilag az Al-Duna mellett, Bulgáriában van.
A Cseresznye nevű fehér gólya augusztus 3-án indult el dél felé. Ez a madár Mór város egyetlen gólyafészkében bújt ki a tojásból. Az itteni fiókák jelölését a Móri-árok Természeti Öröksége Alapítvány szervezte meg, Cseresznye jeladójának költsége adakozásból gyűlt össze. A madár első vonulási napján 90 kilométert tett meg, a Sárvíz-völgyét követve jutott el a Duna mellé, Solt térségében állt meg – közölte a programkoordinátor.
A másik két jeladós fiatal madár, Bátony és Rimóc egyelőre a fészek közelében tartózkodik, de mind többet kóborolnak, valószínűleg rövidesen ők is útra kelnek.
„Az idei, száraz periódusokkal teli év nem kedvez a gólyáknak, így hamarosan minden, már felkészült fiatal nekivág a nagy útnak” – fogalmazott Papp Ferenc.
A fehér gólyák – más nagy testű madarakhoz hasonlóan – nem vállalkoznak a Földközi-tenger átrepülésére. A németországi Weser folyótól keletre fészkelők a Boszporusz környékén gyülekeznek, itt hagyják el Európát, majd Anatóliát keresztezve, a Közel-Kelet partvidékét követve érik el a Nílus-völgyét. Innen dél felé folytatják útjukat: a jeladóknak köszönhetően az elmúlt két évben bebizonyosodott, hogy a madarak egy része a Száhel-övezetben telel, Szudánban és a Csád-tó vidékén. A Dél-Afrikáig vezető útvonalakat és a telelőterületeket már több mint száz éve ismerik a kutatók.
A jeladós madarak vonulási útvonalai itt követhetők: http://www.satellitetracking.eu/inds/showmap/?check_214=214&check_211=211&check_212=212&check_213=213#