Meglehet a gyógymód az Alzheimerre

Amerikai kutatók felfedezték az összefüggést az Alzheimer-kór és az agyi immunsejtek között.

Az irvine-i Kaliforniai Egyetem biológusai laboratóriumi körülmények között fedezték fel, hogyan lehet megelőzni az Alzheimer-kórt. Eredményeik új gyógyszerek kifejlesztésében is segíthetnek a jövőben. Amikor azAlzheimer-kórrágcsálómodelljeinek eltávolították az agyi immunsejtjeit – a mikrogliákat -, nem alakultak ki a kórra jellemző lerakódások, a béta-amiloid plakkok. „Nem tudtuk pontosan, mit történik a mikrogliákkal, és miért fontosak az Alzheimer-kór kezdeti szakaszában. Ezért döntöttünk úgy, hogy megnézzük, mi történik, ha eltávolítjuk őket” – mondta Kim Green neurobiológus.

Sejtek nélkül nincsenek plakkok

Olyan szert használtak a kísérletben, ami leállítja a mikrogliák fennmaradáshoz szükséges szignáljait. Green és laboratóriuma korábban kimutatta, hogy a szignalizáció nélkül ezek az immunsejtek eltűnnek az agyból. „Döbbenetes volt felfedezni, hogy azokon a területeken, ahol nincsenek mikrogliák, nem alakulnak ki plakkok. Ezek nélkül Alzheimer-kór sincs, és most már tudjuk, hogy a betegség kialakulásához szükség van a mikrogliákra” – magyarázta Green.

Azt is felfedezték, hogy amikor a plakkok már kifejlődtek, a mikrogliák rosszindulatúként értelmezik őket és támadnak. A támadás azonban a neuronok azon génjeit hallgattatja el, amelyek a normális agyműködéshez kellenek. Green és kollégái szerint a felfedezésnek köszönhetően a betegség megelőzésére szolgáló gyógyszereket készíthetnek majd.