Meglepő módszerek a koleszterinszint csökkentésére

A magas koleszterinszint több szempontból is egészségtelen, de sporttal és megfelelő életmóddal szerencsére az állapot javítható illetve kordában tartható.

A megfelelő életmód része például a megfelelő táplálkozás is – ezen felül még néhány viszonylag egyszerű szabály betartásával sokat tehetünk azért, hogy csökkenjen a koleszterinszintünk.

Hagymakivonat
Egy patkányokon végzett kísérlet mutatta ki, hogy a hagymakivonat csökkentette a koleszterinszintet az állatokban – korábban arra is találtak bizonyítékot, hogy a zöldség kivonata a vércukorszintet is képes csökkenteni. A vöröshagyma mellett a fokhagyma is jó koleszterincsökkentésre – de persze azért önmagában csak ezek fogyasztásával nem fogunk sikert elérni.

Tofu
Kutatások szerint a tofu és egyéb szójából készült ételek mértékletes fogyasztása segít csökkenteni a koleszterinszintet. Érdemes naponta meginni két kisebb pohár szójatejet, és az is jó ötlet, ha heti egy alkalommal valamelyik főétkezésben a húst tofuval helyettesítjük.

Vörösbor
Napi egy pohár vörösbor növelheti a vérben a „jó” koleszterin szintjét, de nagyon fontos, hogy ennél többet ne fogyasszunk. A túlzásba vitt alkoholfogyasztás ugyanis semmilyen szempontból nem egészséges, különösen 65 év fölött. Persze ez nem azt jelenti, hogy aki eddig nem ivott alkoholt, annak emiatt el kell kezdenie, aki viszont fogyaszt, annak érdemes csökkentenie a mennyiséget, és áttérnie valamilyen jó minőségű vörösborra.

Pektin
Pektin van például a narancs héja alatt található, kesernyés ízű fehér rétegben, de ha valaki ezt nem szereti, annak jó hír, hogy az almában is van pektin. Ezen kívül a patikákban, drogériákban a pektin táplálékkiegészítők formájában is elérhető.

Alvás
Egy japán kutatás szerint a túl kevés (öt óránál kevesebb) és a túl sok (nyolc óránál több) alvás is negatívan befolyásolja a koleszterinszintet, ráadásul megzavarja azt a folyamatot, amelynek során a szervezet feldolgozza a bevitt zsírt illetve cukrokat. A megfelelő mennyiségű alvás azért is fontos, mert így lehetünk biztosan benne, hogy lesz elegendő energiánk megtenni mindent, ami az egészséges életmódhoz szükséges.