Megválasztották Ungvár szépét

A megyeszékhelyen idén negyedik alkalommal megrendezett városi szépségverseny, a Miss Ungvár 2011 győztese Júlia Pihina lett.

 

A három napig tartó megmérettetésen a zsűri a külső megjelenés mellett figyelembe vette az indulók belső adottságait, s döntéshozatalnál mérlegelte a versenyzőkkel folytatott személyes beszélgetés tapasztalatait is.

A március 8-án rendezett finálén zsúfolásig megtelt a Kárpátaljai Megyei UkránZenés-Dramatikus Színház nagyterme. A zsűri döntése értelmében a már említett Pihina Júlia szépségkirálynő első udvarhölgye Daniella Cimbuh lett, aki egyben a Miss Top-modell díjat is hazavihette. A második udvarhölgy címet Bogdana Popovicsnak ítélték. A Miss Talant kategóriában Daniella Kiss bizonyult a legjobbnak, a Miss Fotó díjat pedig Fedoricsko kapta. A közönség szimpátiadíját ugyancsak a győztes, Júlia Pihina vehette át.

A zsűri egyik tagja, a moszkvai May Bee modellügynökség igazgatója, Oleg Szamojlov moszkvai portfólió elkészítésére és az orosz divatheteken való részvételre kérte fel a verseny egyik résztvevőjét, Tetjana Novotnát.

A győztes, Júlia Pihina képviselheti Ungvárt a Miss Kárpátalja Open-en és az országos szépségkirálynő-választáson (Княгиня України), illetve egy hétre elutazhat Párizsba, a divat fővárosába.

 

A zakarpattya.net.ua alapján