Megvannak az Európa-liga továbbjutói

Csütörtökön rendezték a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntő mérkőzéseinek visszavágóit. Már a nyolcaddöntő mérkőzései során is több patinás európai klub kényszerült búcsúzni.

 

A sorozatban állva maradt egyetlen ukrán csapat, a Dinamo Kijev 2:0-ás előnnyel várhatta az angliai visszavágót a Manchester City ellen. A mérkőzést ennek megfelelően az angol csapat kezdte aktívabban, és már az 5. percben Mario Balotelli révén faraghatott volna a hátrányából, ám ő közelről a kapu fölé bombázta a labdát. A 34. percben ismét Balotellié volt a főszerep: talppal beleszállt Goran Popovba, amiért azonnal piros lapot kapott. A kiállítás ellenére néhány perccel később vezetést szerzett a Manchester City. Igaz, ehhez Olekszandr Sovkovszkij hibájára is szüksége volt, a kapus Alekszandar Kolarov lapos lövésénél rosszul ért a labdához, amely a kapujában kötött ki. A City hiába harcolt tovább tíz emberrel, nem tudta megszerezni a ráadáshoz szükséges gólt, így Andrij Sevcsenkóék jutottak be a negyeddöntőbe.

A két magyar érdekeltségű csapat közül, a Zenit Szentpétervár a 16. percben a vendégvédők között remek ütemben kilépő Roman Sirokov révén szerezte meg a vezetést, majd a 37. percben Alekszandr Kerzsakov vágott öt méterről a léc alá egy lecsorgó labdát. A Zenit hiába rohamozott a továbbiakban nagy erőkkel a második félidőben, újabb gólt már nem szerzett, így 3–2-es összesítéssel a holland Twente lépett tovább.

A Dzsudzsák Balázzsal a soraiban felálló PSV a hazai pályán elért 0:0 után Glasgowban találkozott a Rangers csapatával. A 14. percben aztán a PSV mezőnyfölénye góllá érett. Dzsudzsák robogott el a bal oldalon, majd középre adott, ahol az érkező Jeremain Lens hat méterről a hálóba lőtt. Ezzel biztos volt, hogy hosszabbítás már nem lesz, és a skótoknak két gólt kell szerezniük a továbbjutásért. A hazai csapat mindent elkövetett az egyenlítésért ám, a hátralévő időben az eredmény már nem változott, így a PSV 1–0-s összesítéssel jutott a negyeddöntőbe.

A forduló további meglepetését szolgáltatta a Braga csapata, amely a hazai 1:0-s győzelem után idegenben 0:0-s döntetlent ért el a Liverpool ellen, így a portugálok örülhettek a továbbjutásnak. A szintén nagymúlttal rendelkező Ajax Amsterdam az otthoni 1:0-s vereség után, 3:0-ra kapott ki Moszkvában a Szpartak vendégeként, így az orosz csapat kettős győzelemmel került a legjobb nyolc közzé.

Nem ment, viszont ilyen jól a másik orosz gárdának. A CSZK Moszkva Portugáliában szenvedett 2:1 arányú vereséget a Portótól, ami összesítésben 3:1-es a portugál továbbjutást eredményezett. A harmadik portugál csapatként a Benfica is bejutott a következő fordulóba, amihez a hazai 2:1-es győzelem után elég volt az idegenbeli 1:1-es döntetlen is a PSG ellen. A Villarreal hazai pályán 2:1 arányú győzelmet aratott Bayer Leverkusen ellen és ezzel 5:3-as összesítéssel bekerült negyeddöntőbe.

Az nso.hu nyomán