Mi lesz a Tankcsapdával?

A zenekarban eltöltött tizenkilenc évnyi közös munka után távozik a Tankcsapda gitárosa, Molnár Levente (Cseresznye). A távozás oka a zenekar tájékoztatása szerint a megfáradt emberi kapcsolat.

„Rengeteg sikert éltünk át, de sajnos az elmúlt időszakban már azt éreztem, a kapcsolat nagyon elfáradt, nem találjuk a közös hangot. Talán lehetne így is egymás mellett dolgozni, de ez már nem lenne őszinte sem a rajongók, sem pedig egymás felé. A Tankcsapda viszont nem erről szól; jelenleg is születnek dalok, készülünk az új lemezre, rengeteg elképzelésünk van, ezért be kellett látnunk, külön utakon kell folytatni. Szeretnénk köszönetet mondani neki és csak a legjobbakat kívánjuk Leventének a jövőben” – írta Lukács László, a Tankcsapda alapítója, basszusgitáros-énekese közleményben.

Magyarország talán legnépszerűbb rockzenekara 1989-ben alakult, eddig tizenkét albumot készített. Molnár Levente (Cseresznye) 1993 óta volt a csapat gitárosa. „Nem semmi 20 évet egymás mellett lehúzni. (…) Nagyon sok mindent átéltünk együtt, ez már nem elvehető. Úgy gondolom, hogy az az egység, egységes kép, ami a Tankcsapdát képviselte, sőt egyik meghatározója volt, megbomlott. Egy nagyobb pihenő, és itt a lelki dolgokról beszélek elsősorban, ráfért volna mindenkire. Köszönök mindent, örülök, hogy részese lehettem a show-nak, tőletek lettem Cseresznye. Nagy dolog, hogy egy kis debreceni zenekarból ide jutottunk, ahol ma tart a Tankcsapda és ezt a közönség nélkül nem tudtuk volna elérni” – fejtette ki Molnár Levente.

A Tankcsapda december 29-én a Főnix Csarnokban telt ház előtt búcsúztatta a 2011-es évet. Mint írták, a zenekari munkát januárban már az új dalok írásával folytatják, április elején pedig újra turnéra indulnak. Azt, hogy ki lesz Cseresznye utódja, egyelőre nem lehet tudni, Lukácsék keresik az új gitárost.

A Tankcsapda ezen a néven 1989. október 14-én lépett fel először Debrecenben, az Auróra vendégeként. A zenekarnak abban az évben decemberben jelent meg első demókazettája Baj van! címmel. A csapat 2009. augusztus 10-én, a Sziget fesztivál „mínusz egyedik” napján több mint 35 ezer néző előtt adott 20. születésnapi szuperkoncertet.

A zenekar alapító tagjai közül mára egyedül Lukács László maradt, mellette Molnár Levente kiválásával jelenleg a dobos Fejes Tamás tagja még az együttesnek. Legfontosabb lemezeik: A legjobb méreg (1992), Jönnek a férgek (1994), Az ember tervez (1995), Ha zajt akartok! (1999), Agyarország (2001), Élni vagy égni (2003).

A csapat dalai előtt a magyar könnyűzenei élvonal 2008-ban az MTV Icon koncerten tisztelgett. Legutóbbi stúdióalbumuk 2009-ben jelent meg Minden jót címmel.

Forrás: mno.hu