Mi mindenre jó a levendula?

A levendula nem csak szép és kellemes illatú, de nagyon hasznos növény is, amely az otthonunkban számtalan dologra hasznosítható.

Távol tartja a molyokat
A szárított levendula remek molyirtó, ráadásul a boltban kapható verziókkal ellentétben nem tartalmaz káros vegyi anyagokat. Töltsünk meg vele kis vászonzsákokat, és tegyünk belőle a szekrényekbe és fiókokba – még akkor is, ha nincs molyveszély, mert a ruháink nagyon kellemes illatúak lesznek tőle.

Remek illatosító
Az aromaterápiában a levendulát nyugtatásra, hangulatfokozásra használják, így egy hosszú nap után az otthonunkba sem árt egy kis levendulaillat – tegyünk néhány ágat egy vázába, vagy csináljunk belőle díszkoszorút, amit az ajtóra, vagy az asztalra tehetünk.

Fertőtlenít
A levendula olajának antibakteriális hatása van, emiatt nagyon sok házi készítésű illetve organikus kézfertőtlenítőbe belekeverik – általában egy kis aloe vera gél kíséretében.

Tisztítja a földet
Tanulmányok szerint ha a fáradt földbe levendulát ültetünk, nagyon hasznos, mert felszívja a belőle a nehézfémeket és egyéb káros anyagokat, ráadásul úgy, hogy az nincs hatással a növényre, vagy a belőle kinyert olajra.

Ízesíti a limonádét
Zúzzuk össze egy kevés levendulát és cukrot egy mozsárban, és keverjük el vízzel és citrommal – isteni ízű és illatú, lilás-rózsaszínes italt kapunk így.

Segít elaludni
Kutatások igazolják, hogy a levendula illata lazító és nyugtató hatású, ezért ha tartunk belőle a hálóban egy keveset valamilyen formában, az segíthet könnyebben és gyorsabban elaludni. Jó ötlet lehet például egy levendulás potpourri az éjjeliszekrényen, vagy egy kis illatpárna, amit az alváshoz használt párnánk alá teszünk.