Mikulás-járás a Nemzetstratégiai Kutatóintézet jóvoltából

Felelősséggel és hűséggel – az előző évekhez hasonlóan ismét Mikulás-járást rendezett a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) Kárpátalján. A programon 500 ajándék- és élelmiszercsomagot osztottak szét. Az átadás Beregszász három helyszínén történt.

December 6-án a Mikulás-járás első állomása a Beregszászi 6. Számú Horváth Anna Általános Iskola volt. A vendégek érkezését lázasan várták az iskola tanárai és diákjai, akik ez alkalomból Mikulás-ünnepséget szerveztek. Az NSKI képviseletében ellátogatott Szász Jenő, a kutatóintézet elnöke, valamint maga a Mikulás és a Krampusz is. Az ajándékokat meghálálva a Mikulásnak és segédjének az iskola alsó és felső tagozatos tanulói verses, zenés, táncos műsorral készültek. A színes előadások után Szász Jenő, a rendezvény fővédnöke köszöntötte az iskola tanárait és diákjait. Többek között elmondta azt is, hogy a továbbiakban az iskola tantermeinek a felújításában szeretnének segédkezni. Ezután Szilágyi Mátyás, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja köszönte meg az előadásokat, és bíztatta a diákokat további sikerek elérésére. Végül Tóth Edit, az iskola igazgatónője fejezte ki háláját az NSKI adományáért.

A 6. Számú Általános Iskolához hatodik alkalommal jöttünk – árulta el kérdésünkre az NSKI elnöke. – A mi intézetünknek az a küldetése, hogy a nemzetegyesítés üzenetét, gondolatát, szellemiségét jó példákkal is megerősítse, tehát ne csak stratégiákat dolgozzon ki, hanem mutassa meg ennek a gyakorlatban történő megvalósíthatósági lehetőségét is. Azt gondolom, hogy a következetesség az egy kiszámíthatóságot is jelent. Éppen ezért jó, ha az iskola is tudja, hogy ránk minden esztendőben számíthat.

A következő helyszín a beregszászi református templom volt, ahol a hátrányos helyzetű gyermekek számára Mikulás-napi ünnepséget szerveztek. Nyitásként Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke köszöntötte a megjelenteket, és kérte Isten áldását rájuk Máté evangéliuma 7. rész 12-14. verse alapján.

Ha szétnézünk a világon, akkor nagyon kevesen vannak, akik ilyen utat tesznek meg azért, hogy másoknak örömöt szerezzenek. Én biztatok és bátorítok mindenkit, hogy most és majd, amikor teheti, szerezzen örömet másoknak, cselekedjen úgy, ahogy szeretné, hogy vele is cselekedjenek, és töltse be így a törvényt, tartsa meg így a parancsolatokat – hallhattuk a püspök úrtól.

A Mikulás és a Krampusz a református templomba is ellátogatott, és névre szóló ajándékkal lepte meg a gyermekeket. A szülők sem mentek haza üres kézzel, számukra élelmiszercsomagot hozott az NSKI küldöttsége.

Az utolsó állomás a beregszászi római katolikus plébánia volt, ahol játékcsomagot adtak át rászoruló gyerekeknek. A szülőknek adventi csomaggal kedveskedtek.

Szabó Kata
Kárpátalja.ma