Milyen okai lehetnek a gyermekek agresszív viselkedésének?

A gyerekkori agresszív cselekedetek hátterének vizsgálatakor komplex megközelítést, egy összetett rendszert kell figyelembe venni – mondta Hal Melinda, a Semmelweis Egyetem pszichológusa. Az agresszív gyerekek vagy csonka családból kerülnek ki, vagy olyan családból, ahol egyik szülő sincs jelen a gyerek életében. Nemcsak a szülők fizikai jelenlétének hiánya lehet kiváltó ok, hanem egy elhanyagolóbb, ridegebb szülői-nevelői bánásmód is.

Hal Melinda, a Semmelweis Egyetem pszichológusa elmondta, egy agresszív gyerek viselkedéséért hiba egyetlen tényezőt kiemelni. Hozzátette, régebben az a nézet uralkodott, hogy a gyerekek viselkedéséért, tettéért a szülők a felelősek, majd később ezt a felelősséget a pedagógusokra kezdték hárítani. Hal Melinda felhívta a figyelmet arra, hogy egyik nézet sem helytálló, mivel az agresszív cselekedetek hátterének vizsgálatakor komplex megközelítést, egy összetett rendszert kell figyelembe venni.

A pszichológus kiemelte, a hitnek pszichológiai értelemben is fontos szerepe van, mivel ellenálló képességet ad úgy a gyerekeknek, mint a felnőtteknek. A hit és a remény fontos személyiségbeli változást okozó tényező, éppen ezért már kicsi kortól ajánlott ezek építése a gyerekekben nemcsak példamutatással, hanem történetekbe építetten is – tette hozzá.

Agresszió és frusztráció szinte mindig együtt jár. „A szorongás kezeléséhez, a frusztrációk megéléséhez, illetve ezek társadalmi formában való megfelelő kiéléséhez stratégiákat kell megtanítani a gyerekeknek” – mondta Hal Melinda. Hozzátette, az agresszív hajlamú gyerekeknél a frusztráció hatékony levezető módja lehet a küzdősport, a gyerekek felügyelet mellett, szabályok betartásával vezethetik le a felgyűlt negatív érzéseiket.

A környezeti hatásoknak is fontos szerepük van abban, hogy egyes fiatalok nem tudják helyesen kezelni a bennük felgyűlt frusztrációt. Hozzátette, az agresszor gyerekek vagy csonka családból kerülnek ki, vagy olyan családból, ahol egyik szülő sincs jelen a gyerek életében. Kiemelte, nemcsak a szülők fizikai jelenlétének hiánya lehet kiváltó ok, hanem az elhanyagoló, ridegebb szülői-nevelői bánásmód is.

Hal Melinda elmondta, nagyon nehéz a gyerekeknek bárkivel is bizalmi kapcsolatot kiépíteni akkor, ha ritkán vagy sosem tapasztalhatták meg a biztonságos, megértésen alapuló szeretetet.

„A szülőknek és a pedagógusoknak fontos feladatuk lenne, hogy megtanítsák a gyerekeknek az érzelmek beazonosítását, és azok szavakkal történő kifejezését, hogy mondjuk frusztráció esetén első gondolatuk ne az agresszió legyen” – emelte ki Hal Melinda.

A Semmelweis Egyetem pszichológusa elmondta, napjaikban már a médiát is erőteljes környezeti hatásként kell számon tartani, hiszen a médiatermékek szinte lövedékként jutnak be a gyerekek elméjébe. Hozzátette, egyes médiatermékek, például a mesék már egész kicsi korban agressziót közvetítenek a gyerekek felé.

Éppen ezért fontos megbeszélni a mesében történteket, és felhívni a gyerekek figyelmét arra, hogy a rossz jelen van a világban, de a jó mindig képes legyőzni azt, illetve arra is emlékeztetni kell a gyerekeket, hogy a rossznak, az agressziónak mindig van, volt és lesz következménye.

Hal Melinda úgy gondolja, a büntetés, a nevelőintézetbe küldés következménye az agresszív cselekedeteknek, és nem megelőző formája annak. Hozzátette, sajnos azt tapasztalhatjuk, hogy a nevelőintézetbe került gyerekek sokkal nehezebben tudnak integrálódni a társadalomba.

Véleménye szerint fontos, hogy a nevelőintézetekben a fiatalokban fejlesszék az empátiát és az érzelmi intelligenciát