Mindenszentek idején több a tűzeset

A statisztikák szerint mindenszentek idején emelkedik a tűzesetek száma – hívta fel a figyelmet a magyarországi Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Az OKF utalt arra: általános szokás, hogy november elsején, mindenszentekkor és az azt követő halottak napján, valamint előzőleg, október 31-én a Magyarországon is egyre inkább elterjedő halloweeni szokásként az emberek gyertyákat, mécseseket, vagy töklámpásokat gyújtanak. A tűzeseteket leggyakrabban az okozza, hogy e tárgyakat könnyen meggyulladó anyagok közelében helyezik el, a keletkező lángok pedig szabadtéren a száraz avarra, lakásban pedig a függöny vagy asztalterítő „közvetítésével” más helyiségekre is átterjednek.

A katasztrófavédelem kiemelte: fontos, hogy a temetőbe látogatók csak mécsestartóban gyújtsanak mécsest vagy gyertyát, és azokat a sírtól való távozás után el kell oltani. A mécsest célszerű nem éghető anyagból készült alátétre, illetve olyan stabil helyre kell rakni, ahol nem dőlhet el. Biztonságosan használható a fedővel ellátott kegyeleti mécses – tették hozzá.