Nagycsaládos kézműves nap Sárosorosziban

Először tartott kézművesnapot Sárosorosziban a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete július 21-én. Az eseményre az egész faluból összesereglettek gyerekek és felnőttek egyaránt, hogy egy felejthetetlen délután részesei lehessenek, és megünnepeljék a kárpátaljai magyarság megmaradásának zálogát: a családot. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Szilágyi Mátyás, Magyarország Beregszászi főkonzulja, Rácz István, római katolikus plébános, Sebi Attila, a Sárosoroszi Általános Iskola igazgatója és Gyurkó Miklós polgármester. A felszólalásokat követően Gyurkó Abigél galgamenti népdalaival kápráztatta el az oda látogatókat.

A gyerekek különböző foglalkozásokon próbálhatták ki kézügyességüket. Kiélhették kreativitásukat harisnyavirág készítésből, hímzésből, babakészítésből, vagy épp gyöngyfűzésből.

A foglalkozások közti szünetben finom töltött káposztával kínáltak a részt vevőket az ügyeskedő asszonyok.
A nap végén pedig a Kokas Banda invitálta táncházba a gyerekeket és felnőtteket.

A kézművesnap megvalósításáért köszönet a Magyar Kormánynak, illetve a sok segítségért Gyurkó Ilonának és Miklósnak!

Pisták Henrietta,
önkéntes