Nagyszülők Alkalma a KMNE szervezésében

Foltos, ráncos, öreg kezek!
Unokákat tereltetek,
Nekik oly sokat főztetek,
Kapáltatok, kötöttetek.

Fáradt, kedves, öreg kezek!
Kérlek szépen: pihenjetek!
Annyi mindent megtettetek!
Pihenjetek, s öleljetek!

(Deli Enikő: Kezek, részlet)

A nagyszülők áldozatos, fáradságos segítő munkájának, nem múló szeretetének méltatására a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) első ízben szervezett programot a nagymamák és nagyapák számára. A szeptember másodikán megvalósuló alkalmon a huszonhárom résztvevő előbb a Gogola István keresztény pszichológus által vezetett közösségépítő játék segítségével ismerkedhetett meg egymással. Ezt követően a nagyszülők a testi-lelki egészség megőrzési lehetőségeiről hallgatták meg a pszichológus gondolatait. A nevetés fél egészség – tartja a régi mondás, így egy egykori filmfelvétel révén Hofi Géza humorista is megjelent a „színpadon”, hogy szórakoztassa az ünnepelteket.

Az alkalom jótékony hatású termálvizes fürdőben folytatódott, ahol a nagymamák és nagyapák kedvükre pihenhettek, fürödhettek. Közben finom ebéddel várták a résztvevőket, és jóízű beszélgetésekre nyílt lehetőség.
Remény szerint a Nagyszülők Alkalmának megszervezése a jövőben hagyománnyá válhat a KMNE-nél. Bízunk abban is, hogy minden családban észreveszik, és tudatosul az, hogy a nagyszülők megbecsülést és köszönetet érdemelnek.
A program támogatója a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Kurmai Szilvia

Kárpátalja.ma