Nemzetközi labdarúgótorna Nagyberegen

Idén első alkalommal rendezték meg Kárpátalján a középiskolák nemzetközi labdarúgótornáját, a IV. Csodaszarvas Kárpát-medencei Lévay Labdarúgótornát, melynek eddig Miskolc adott otthont. A verseny házigazdája az elmúlt év győztese, a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium, helyszíne a Nagyberegi Középiskola és a Nagyberegi Református Líceum volt.

 

Az április 16-ai találkozó ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét. A szervezők nevében Barna György köszöntötte az egybegyűlteket, majd Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke mondott áldást. Isten segítségét kérte imádságban Parajos Tibor cserkésztiszt, a verseny elindítója. Nemzeti imánk eléneklése után elkezdődött a játék. Felvonultak a résztvevő csapatok: a zilahi Wesselényi Református Líceum, a miskolci Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon, a Péterfalvi Református Líceum, a Nagyberegi Református Líceum és a házigazda, a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium.

Barátságos küzdelmet hirdettek, de mindegyik mérkőzésen jelen volt a nyerni akarás és a sportszerű küzdelem. A körjátéknak megfelelően mind az öt fiú- és négy lánycsapatnak lehetősége nyílt összemérni erejét egymással. A szünetben a líceum étkezdéjében ízletes ebéd várta az éhes versenyzőket.

A kimerítő, ugyanakkor izgalmas játékban a csapatok fej-fej mellett haladtak. Sok gól köszönhető a szurkolók aktív támogatásának. A játék a közönség biztató szavaival még hangulatosabbá vált. Csak késő délutánra derült ki, kik játszhatják a döntő mérkőzést.

Líceumunk csapatai méltón helyt álltak. A fiúk eredményesen végeztek, köszönhetően a csapat összetartásának, a kapus, Bimba Gergely elszántságának és a tapasztalt csapatkapitány, Zsoldos Miklós vezetésének. A lányok csapatkapitánya Tombistejn Viktória volt, aki Pálóczi Alexandra mellett gólokkal is hozzájárult a sikerhez. A nap végén ízletes bográcsgulyás várta a versenyzőket, mely alkalom az ismerkedésre is jó lehetőséget biztosított.

Az ünnepélyes eredményhirdetésre vasárnap reggel került sor. A felsorakozott csapatokat Dancs Edina ifjúsági lelkész fogadta a következő bibliai igével:

”Nem tudjátok-e, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak, de csak egy nyeri el a verseny díjait? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek.”

I. Korinthus 9, 24

Elmondta, hogy nem minden a győzelem, a legfontosabb a megelégedettség érzete.

A futballisták izgatott hangulatban várták a végeredmény kihirdetését. Díjat kaptak a legjobban teljesítő versenyzők. Líceumunk 2. osztályos tanulója, Szvirida Alex lett a mezőny legjobb játékosa. A 2011-es negyedik labdarúgótorna győztese mindkét csoportban a miskolci Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon lett, így a csapatok jövőre ismét Miskolcon mérettetnek meg. Második helyen a fiúknál a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium tanulói végeztek. A nagyberegi fiúcsapat az előkelő bronzérmet szerezte meg, de megígérték, hogy jövőre újra Kárpátaljára hozzák a vándorkupát.

Kacsó Krisztina, a NbRL II. osztályos tanulója