Őrsvezető és Rover hétvége Kárpátalján

A Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség 2016. december 2-4. között őrsvezető és Rover hétvégét szervezett a Munkácsi járásban, Beregszentmiklóson. A résztvevő cserkészek Kárpátalja több településéről érkeztek a „Vodohraj” üdülőközpontba. Nagyszőlős, Bene, Beregszász, Déda és Munkács városainak cserkészcsapataiból 26-an képviselték közösségeiket.

A hétvége lehetőséget teremtett arra, hogy a Kárpátalján tevékenykedő cserkészvezetők és roverek találkozzanak egymással, megosszák tapasztalataikat, az őrsvezetés alatt keletkezett nehézségekre pedig együtt találjanak megoldást. A hétvége szakmai törzse igyekezett olyan programokat biztosítani, amely a cserkészek fejlődését, motivációját és azonosságtudatának megerősítése mellett ötlettáruk és személyiségük fejlődését is szolgálta. A cserkészek közösen megoldandó komplex feladatokkal ismerték megy egymás erősségeit, saját maguk hiányosságait és a közös csapatmunkában rejlő erőt.

A feladatok mellett a cserkészek kedvenc játékaikkal készültek és azokat mutatták be és tanították meg egymásnak. A szervezők pedig az újdonságról gondoskodtak: ennek jóvoltából érzékenyítő feladatok, élménypedagógia, illetve zsonglőrködés is színesítette a korosztályi és vezetői hétvégét.

Ilosvay Attila, a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség vezetőtisztje bemutatta a cserkészszövetség strukturális felépítését. Ismertette szakágait és jövőbeni terveit, majd pedig bemutatásra került a résztvevőknek a rover út vázlatos elemei és fejlődési folyamata.

Mivel a hétvégén meglepett minket a természet és hófehérben várta a résztvevőket, így a szervező gárda ki is használta a hótakaró nyújtotta lehetőséget. A cserkészek a rendelkezésre álló idő alatt csapatokat alkotva hótornyokat építettek, majd hóbombázással a tornyok stabilitását is letesztelték.

A szellemi feltöltődés mellett a testi regenerálódás sem maradhatott el, így a cserkészév feléhez közeledve. A helyszín által nyújtott szauna lehetőségét a részvevők igénybe is vették, így az extra program alatt hol együtt párologtunk a hőkabinban, hol pedig a téli -10 fokban gőzölgött együtt a vidám kis társaság.

A hétvége 7 cserkész számára többet jelentett egy őrsvezető és rover szakmai hétvégénél. Számukra ez egy féléves folyamat zárása is volt. A Beregszászi 4. Számú Bendász István Cserkészcsapatból öt, a Munkácsi 1. Számú Zrínyi Ilona Cserkészcsapatból pedig két cserkész sikeres őrsvezetői zárópróbát tett és ezáltal a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség képesítéssel rendelkező őrsvezetőivé váltak.

A program zárásaként közösen szentmisén vettünk részt a Tours-i Szent Márton-székesegyházban, Munkácson. Ezt követően pedig Popovics Pál elnök úr köszöntő szavaival és a hétvége jelvényeinek átadásával ért véget eseményünk a cserkészszövetség székházában.

Köszönet a program aktív szervezéséért a kárpátaljai cserkészvezetőknek.

Jó munkát!

Tanczár Gergely csst. (4.)

KáMCSSZ, vezetőképzési vezetőtiszt