Palántaültetés hajtatásban és szabadföldön

Az idei „retekidény” tanulságairól, illetve az aktuális, palántaültetéssel összefüggő tennivalókról kérdezzük ezúttal Őr Hidi László nagydobronyi gazdálkodót, a Terra Dei Alapítvány szaktanácsadóját.

– Véget ért a hónapos retek és a zöldhagyma hajtatásos termesztésének idénye régiónkban. Milyen szezont zártak a termelők?

– Tanulságos heteket-hónapokat tudhatunk magunk mögött. Valamikor április elseje környékén szedhettünk először hónapos retket, s mint utóbb kiderült, az első napokban szinte ugyanolyan áron kelt el a portékánk, mint az idény legvégén, április 19-20-a táján. Sőt, közvetlenül a húsvétot megelőző napokban még emelkedett is az ár egy-két hrivnyával, azaz drágább lett az immár tömegesen kínált retek, mint a primőrként megjelenő első csomók. Ebből pedig az következik, hogy kétségessé vált, érdemes-e egyáltalán fűtött hajtató létesítményben kora tavasszal retket termeszteni. A termelők évről évre megpróbálják nagyon korán elvetni a magot, fűtik a létesítményeiket, azonban a piaci árak azt mutatják, hogy amennyiben a termékszerkezetük egésze nem a fűtött fóliaházra alapoz, akkor az intenzív retektermesztés költségei nem térülnek meg.

Az idén egy új hónaposretek-fajta, a Celesta került termesztésre, s elsősorban a kiváló gumóminősége miatt lett igen népszerű. Aki betartotta a technológiai fegyelmet, az 100 négyzetméter termőterületről akár 1000 csomó retket is betakaríthatott.

– Min dolgoznak most a termelők?

– Sokéves tapasztalat, hogy április elején-közepén viszonylag erős lehűlésre számíthatunk – idén két éjszaka mértünk gyenge talajmenti fagyokat ebben az időszakban -, utána viszont, a második dekád vége felé hirtelen erős felmelegedés következik. Ekkor érkezik el hideghajtatásban az ideje az uborka és a paprika ültetésének. Azt javasolnám azonban, hogy ne siessük el a kiültetést, ugyanis a megfázott palánták nagyon nehezen indulnak újra növekedésnek.

– Mit kell tudni az uborka és a paprika fólia alatti ültetéséről?

– Az uborkánál feltétlenül ajánlott a levegős talajszerkezet kialakítása miatt a bakhátas termesztés. A bakhátakat 1-1,20 méter távolságra alakítsuk ki, legalább 20-25 cm magasra. Ajánlott az egysoros termesztés, ugyanis az ikersoros ültetés nem nagyon vált be az uborkánál növényvédelmi gondok miatt.

Ültetéshez húzzunk árkot a jól előkészített talajba, amelyet ajánlott beöntözni, s hasznos, ha valamilyen talajfertőtlenítő szert is szórunk bele, mint amilyen például a Force. Ezután a tápkockás palántát óvatosan kivesszük a cserépből vagy a műanyag pohárból, amelyben eddig neveltük. Vigyázzunk, hogy a tápkocka szét ne essék eközben, mert az uborka különösen érzékeny a különféle gyökérsérülésekre, melyek következtében megfertőződhet a palánta. A barázdába helyezett palántákhoz igazítsuk hozzá a földet, enyhén megnyomkodva azt a tápkocka körül. Magát a tápkockát ne nyomkodjuk. Mindenképpen figyeljünk oda arra, hogy a tápkocka legalább egy fél ujjnyira álljon ki a talajból, semmiképpen se húzzunk földet az uborka nyakához a talajból támadó különféle betegségek fertőzésének veszélye miatt.

Ezután mindenképpen ajánlott egy fertőtlenítő öntözés. Ehhez öt dkg Ridomilt feloldunk 10 liter vízben, és a kitekert szórófejű háti permetezővel mintegy féldecinyit csorgatunk a léből minden egyes elültetett palántára úgy, hogy a lé végigcsorogjon a száron, ezáltal fertőtlenítve az uborka gyökérnyakát.

Ha olyan a termőterület, hogy annak talajában előfordul a drótpondró, amely a különféle pattanóbogaraknak a lárvája, vagy jelen vannak a bársonylégy nyűvei, ajánlatos ültetés előtt actarás oldattal felszívatni a palántát oly módon, hogy egy nagyobb edénybe vizet töltünk, amelyben 10 literenként elkeverünk egy dkg valamilyen foszfortúlsúlyos műtrágyát, például a Fertikal Startert vagy a sárga Pristalont, valamint hat gramm Actarát (az Actarának, ennek a termesztők által közismert növényvédő szernek az a tulajdonsága, hogy a talajon át felszívódva is kifejti hatását), továbbá 20 ml Previkurt a gyökérfertőzések megakadályozására és a gyökérnövekedés serkentésére. Ebbe a koktélba mártsuk bele a kiszedett palántát 1-2 percre, míg az oldat felszívódik. A fürdő után csorgassuk le a palántát, s már ültethetjük is. Kétségtelenül munkaigényes eljárásról van szó, de az a tapasztalat, hogy így indulnak egyenlőbben a palánták.

A paprikánál szintén ajánlatos actarás beöntözést vagy permetezést alkalmazni. Várható, hogy az idő javulásával a tetvek betelepednek a fóliaházba, az így kezelt paprikapalánta azonban védve lesz az első rajzásuktól. A paprikapalántánál is fontos odafigyelni arra, hogy ne ültessük mélyre, a tápkocka széle legfeljebb egy szintben legyen a talajfelszínnel, mivel szintén megsínyli, ha mélyre ültetik.

Az uborkapalántákból általában 3-3,5-et ültetünk ki négyzetméterenként, a paprikából pedig fajtától függően 6-8-at. Ha erőteljes növekedésű a fajtánk, netalántán kevés lenne a palántánk, 4-5 palánta kiültetése is elképzelhető egy négyzetméterre, de ebben az esetben két szárra kell metszeni a paprikánkat.

– És ami a szabadföldbe kerülő palántákat illeti?

– A paradicsom szabadföldi kiültetése valamikor május 1-je környékén kezdődhet, nyilvánvalóan az időjárási viszonyok függvényében. Kiültetés előtt legalább egy nappal tanácsos valamilyen gombaölő szerrel, például a már említett Ridomillal kezelni a palántákat az ágyásban. Locsoljuk be alaposan a talajt, hogy viszonylag nagy földmennyiséggel szedhessük ki a palántákat. A kiültetéshez húzzunk barázdát, alaposan locsoljuk be a talajt, majd a víz után hátramardó agyagos pépbe ültessük a szálas palántát. A barazdába, földpépbe belenyomott palánták jobban erednek, mint azok, amelyeket a hagyományos duggatófás módszerrel ültettek el. A paradicsom, pláne, ha nagyra nőtt, kerülhet mélyebbre, de még jobb módszer, ha inkább elfektetjük a palántát, és csak a felső egyarasznyi rész kerül a talaj felszíne felé. A mély ültetést ebben az esetben sem javasolom.

A káposztát ebben az időben gyakorlatilag már bármikor kiültethetjük attól függően, hogy mikorra tervezzük a betakarítást, illetve milyen hosszú a fajtánk tenyészideje. Ennek megfelelően a tervezett betakarítás dátumából kell visszaszámolnunk az ültetés időpontját.

Kárpátalja