Pünkösdre elkészül az Újszövetség rovásírásos változata

Pünkösdre a Biblia újszövetségi részének rovásírásos változatát is megjelenteti a Rovás Alapítvány – közölte a szervezet kuratóriumának elnöke. Sipos László elmondta: a hatalmas vállalkozáshoz méltón a szent könyvet díszkötésben adja ki a szervezet.

Az elnök szerint ezen kívül rövidesen két másik fontos és nagy horderejű célkitűzésük is megvalósulhat. Egyrészt terveik között szerepel egy önálló iroda és tudományos központ kialakítása, mely már a közeljövőben sikerrel zárulhat.

A június 13-án Helsinkiben sorra kerülő Unicode konferencián pedig az alapítvány képviselői hivatalosan is benyújtják az illetékes szakembereknek a székely-magyar rovásírás egységes, a nemzetközi szabványnak megfelelő, számítógépes karakterkészletét. Amennyiben a kezdeményezés elnyeri a döntéshozó testület támogatását, ez a lépés lehetővé teszi, hogy belátható időn belül – Sipos László szerint akár már egy év múlva – a világ valamennyi digitális kommunikációs eszközében választható nyelv legyen a rovás.

Az elnök szólt arról is: egyre népszerűbb a rovásírásos helységnévtáblák kihelyezésére a Kárpát-medencében: jelenleg már mintegy 60 tábla áll Magyarország 11 megyéjében és a határon túli területek közül elsőként az ukrajnai Beregszászon, valamint előkészítés alatt van hasonlók kihelyezése Erdély, Felvidék és Horvátország magyarlakta területein is – tette hozzá.

Itthon az eddigi legnagyobb táblaállítási akciót május 7-ére szervezik, amikor egy nap alatt 5 településen – Szolnok-Szandaszőlősön, Rákócziújfaluban, Martfűn, Kiskörén, valamint Nyíradonyban – avatnak rovásírásos helységnévtáblákat. Sipos László jelezte: számításaik alapján május végére a 100. ilyen tábla is helyére kerül.

Forrás: MTI / Szent Korona Rádió