Kezdőlap » Kárpátalja » Színes » „Ringyók sétájával” tiltakoznak a nemi erőszak ellen

„Ringyók sétájával” tiltakoznak a nemi erőszak ellen

A York egyetem diákjai április 3-án Toronto belvárosában rendezték meg a „Ringyók sétáját” (Slutwalk), tiltakozásul egy rendőri kijelentés ellen, miszerint a megerőszakolt nők maguknak keresik a bajt feslett öltözködésükkel.

A torontói York egyetem ez év januárjában egy rendőrtisztet hívott meg előadást tartani az egyetem diákjainak arról, hogy milyen módszerekkel kerülhetik el, hogy erőszak áldozatává váljanak. A főként fiatal nőknek tartott eseményen az előadó szájából hangzott el a provokatív mondat, miszerint „ a nőknek nem kellene feslett ringyóként öltözni, ha nem akarják, hogy megerőszakolják őket.” A jelenlévőket felháborította az álláspont, amely az elkövető helyett az áldozatot teszi felelőssé az erőszak miatt.

A „Ringyók sétája” egy egyetemi rendezvényként indult, de a közösségi oldalaknak köszönhetően végül mintegy 3000 ember vett részt vasárnap a felvonuláson, idősek és fiatalok, diákok és szülők egyaránt. Az esemény népszerűségén felbuzdulva más városok is jelezték, hogy hasonló eseményt kívánnak rendezni.

Wendy Drummond, a Torontói Rendőrség szóvivője azóta bocsánatot kért a szervezet nevében és hangoztatta, hogy a York egyetemen előadó tiszt véleménye „nem tükrözi a testület hozzáállását.”

Kitekintő

Read previous post:
A Bethlen Gábor Alap támogatja a határon túli magyarokat

A  kárpátaljai Antalócon találkoztak április első hetében a Kárpát-medencében tevékenykedő magyar térségfejlesztési szakemberek. Ulicsák Szilárd miniszteri biztos a magyar állam...

Close