Holdfogyatkozást láthattunk

Kárpátalján is látványos volt a június 15-i holdfogyatkozás, mert égi kísérőnk a földárnyék közepén haladt át, és a szokásosnál jobban elsötétedett.

A várakozásoknak megfelelőan szokatlanul sötétnek mutatkozott a jelenség, főleg a földárnyék közepén járó Hold volt feltűnően fakó, halványvörös árnyalatú. A jelenség elején azért tűnt el kísérőnk majdnem teljesen az égről, mert még csak szürkület volt. Ekkor az árnyékba merült holdkorong felületi fényessége majdnem az égi háttér fényessége alá esett. Később azonban, a teljesen besötétedett égen is feltűnően fakó és sötétvörös volt a holdkorong, ami már csak a földárnyékkal lehetett kapcsolatos. Meglepően éles és látványos volt a teljes árnyékból való kilépés (23 óra után), amikor egyetlen perc alatt vált igen fényessé a holdkorongnak a földárnyékon kívülre jutó bal pereme.

Az origo.hu nyomán