Szalagavató a Mezőkaszonyi Középiskolában

A kaszonyi végzős diákokra november 23-án tűzték fel a zöld szalagokat, melyek az iskolaévek végét és az érettségi vizsgákra való felkészülést jelzik.

– Ne feledjétek: úgy lehet emberré lenni, ha mindig a szeretet útján jártok, mindig a szeretet közelében. Ez az igaz, az örök és a boldogság forrása. Így lehet ajándék az osztálytárs, a barát, a szülő, s válhattok ti is áldássá, példaképpé mások számára. Illyés Gyula szavait idézve: „Míg a szabad mezőkön jártál, / szedd össze, pajtás, amit láttál, / mit szívvel, ésszel zsákmányoltál” – szólt az érettségiző diákokhoz nyitó beszédében Jánosi Angéla igazgatónő.

A remény zöld szalagjainak feltűzését követően Márkus Rozália osztályfőnök köszöntötte végzőseit: „A zöld szalag valaminek a vége, s egyben valaminek a kezdete is: véget érnek az iskolás évek, s elkezdődik a pályaválasztás. Nehéz a döntés, de jól kell dönteni, mert ez határozza meg egész életeteket. Végezzétek szeretettel az általatok választott munkát, mert, higgyétek el, csak úgy érdemes. Találjátok meg az életben az apró örömöket, mert ebből áll össze a boldogság”.

A továbbiakban a 11. osztályosok ünnepi összeállítása következett. Irodalmi csokrukban olyan értékekről tettek tanúbizonyságot, mint a hit, hazaszeretet, barátság, kitartás. Pörgős csárdást is jártak a táncoslábú érettségizők, majd szüleiknek és tanáraiknak mondtak köszönetet. A végzősök nevében Jánosi Annamária dallal, Komári Emília szavalattal köszöntötte a diáktársakat, majd az iskoláslét szépségeiből merítő humoros előadás következett.

A 10. osztály irodalmi, énekes összeállítással kedveskedett a szalagavatós tanulóknak. Műsorukban a szeretet és a hit, a szülők és a tanárok iránti hála fontosságát emelték ki, s Kölcsey szavait helyezték az érettségi előtt állók szívére: „Fontold meg jól, mit kezdesz; válaszd meg az eszközöket okosságod szerint; munkálj fáradhatatlanul; s ha mindent, amit erőd s körülményed enged, megtettél: nem vádolhatod magadat, bár a kimenetel óhajtásodnak meg nem felel is”.

A rendezvény végén a végzős diákok keringőt adtak elő, majd tanáraikat és szüleiket is felkérték egy-egy táncra.

Bics Katalin
Kárpátalja.ma