Szemétszedésre fel! – Új kihívás a közösségi oldalon

Új kihívás terjed a Facebookon, mely szemétszedésre buzdítja a tizenéves fiatalokat.

A közösségi oldalak eddigi felkapott, sokszor értelmetlen és veszélyes kihívásai, versenyei közül ez utóbbi egy értelmes tevékenységnek bizonyul. A magyar fiatalok arra bíztatják egymást, hogy a verseny szellemében minél több területet tisztítsanak meg a szeméttől. A felhívás szerint keressünk egy szeméttel ellepett helyet, készítsünk arról egy fotót, majd a szemét összetakarítása után szintén fotózzuk le a helyszínt. Végül tegyük közzé a fényképeket a Facebookon.

A fiatalok nagy többsége nem akar kimaradni a versenyből ezúttal sem. Örömmel konstatálható, hogy alig néhány nap elteltével számos követője akadt a felhívásnak: egyre többen posztolnak szeméttől megtisztított helyeket.

Az akció Kárpátaljára is elért. Az első napokban már a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola diákjai is szemetet gyűjtöttek.
A kihívásnak még nincs vége. Szemétszedésre fel! Hajrá!

Gál Adél
Kárpátalja.ma