Szent László előadás az óvódások körében

Szent Bernadett után most Szent László életével ismerkedhettek meg az óvodások a beregszászi római katolikus egyházközség programjának keretében július 10-én.

A projekt célja, hogy a legkisebbek is megismerjék a szenteket, akiket az egyház példaképként állít elénk.

Híres királyunk életének mozzanatai Szilvási Szilárd a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház segédszínésze játékának köszönhetően elevenedtek fel. Hűen és eközben gyereknyelven mutatta be László hitét, buzgóságát, bátorságát pici korától egészen szentté avatásáig. Az előadás érdekessége, hogy a főszereplő egyben négy másik szerepet is játszott egy időben: minden alkalommal más hangon szólalt meg, más fejdísszel vagy más kiegészítővel, ami a gyerekeknek nagyon érdekes volt, hiszen ők maguk fedezhették fel, hogy a történet melyik szereplője éled fel a színpadon.

Az óvodások nagy érdeklődéssel és sok nevetéssel fogadták a történetet, melyet sok vicces részlettel fűszerezett a főszereplő. Legvégén szívesen elfogadták a Szent Lászlót ábrázoló kifestőt, és készíthettek közös fényképet a nap főhősével.

Bunda Fehér Rita
Kárpátalja.ma