Szeretetvendégségre hívogatták a nyugdíjasokat Benében

A település nyugdíjasainak szerveztek szeretetvendégséget a helyi női kör, a Barackvirág Klub tagjai december 18-án, vasárnap. A rendezvénynek a Benei Faluház adott otthont.

Közel harminc nyugdíjast láttak vendégül az eseményen, akiket a közelgő ünnep alkalmából műsorral is megörvendeztettek. A helyi gyerekek Hadadi Valéria felkészítésével karácsonyi énekeket és verseket, majd táncokat adtak elő. Holozsi Imre zenetanár három tanítványa, Bábel István, Balogh Gergő és Fábián Attila pedig szaxofonon zenéltek. Olyan ismert énekek dallamai csendültek fel a hangszereiken, mint a Csendes éj, a Leszállt az ég dicső királya vagy a Jingle bells.

Ezt követően Vince István polgármester köszöntötte az egybegyűlteket.

15492459_1180720248701935_984215713217726017_n

A szeretetvendégséget októberben jótékonysági börze előzte meg. Az asszonykör tagjai saját fölöslegessé vált, de jó állapotban lévő holmijaikat bocsátották áruba a falubelieknek tartott vásáron. Az így befolyt összegből fedezték a szeretetvendégség költségeit: aprósüteménnyel, gyümölccsel, szaloncukorral és teával várták a meghívottakat a mostani eseményen. A szeretetvendégség szervezésének ötlete Kutasi Máriától és Holozsi Erzsébettől ered – tudtuk meg Bíró Eleonórától, a Barackvirág Klub tagjától.

A női kör nem először rendezett közösségi alkalmat a településen. Az októberihez hasonló jótékonysági vásárt tartottak már korábban is, melynek bevételét a községi gyermeknap lebonyolítására fordították.

Kárpátalja.ma