Szórakozás, kulturális programok, kerekasztal beszélgetések – véget ért az első ISZ Feszt Tiszapéterfalván

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete (KMKSZ ISZ) idén az előző évekkel ellentétben nem egy naposra, hanem háromnaposra szervezte rendezvényét. Az ISZ Fesztre augusztus 10–12. között került sor a nagyszőlősi járási Tiszapéterfalván.

Dobsa István, a KMKSZ ISZ elnöke a Kárpátalja.ma szerkesztőségének elmondta, hogy idén a három nap alatt körülbelül kilenc ezren látogattak ki a fesztiválra. Ezen az éven még több program várta azokat, akik hétvégén a rendezvényt választották: voltak ügyességi és sport versenyek, szépségverseny, kézműves foglalkozások, fafaragás. A finom ételek és italok sem hiányoztak a fesztiválról.

Az esti koncertek és kulturális programok mellett a hétvégén közéleti kerekasztal-beszélgetésekre is sor került, melyeknek előadói voltak: Bocskor Andrea, fideszes EP-képviselő, Deli Andor, fideszes EP- képviselő, Barta József, a Kárpátaljai Megyei Tanács első elnökhelyettese, a KMKSZ alelnöke.

A fesztivál esti koncertjein olyan magyarországi előadók, együttesek léptek fel, mint Caramel, a Children of Distance, a V-Tech, a Hooligans, az AK26, G.w.M., a Katapult Dj, vagy a D Session. A koncertek után dj-k szórakoztatták a bulizni vágyókat.

A rendezvény a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Bethlen Gábor Alap, és a Szerencsejáték Zrt. támogatásával valósult meg. A szervezők külön köszönik Grezsa István, Kárpátalja fejlesztéséért felelős magyar miniszteri biztos támogatását.

 

Kárpátalja.ma