Tánc, ének, vidámpark, sport… – Falunap Bégányban

Az elmúlt vasárnap igencsak színes forgatag várta a bégányi futballpályára érkezőket. Volt itt „igazi” vidámpark (Ungvárról érkeztek) kis – és nagy körhintával, tranbulinnal, dodzsemmel, de a legkisebbek kipróbálhatták az ugrálóvárat, a csúszdát is.

A foci szerelmesei szurkolhattak az utcabajnokság, vagy a Gut–Bégány ifjúsági mérkőzés résztvevőinek, délután pedig a Nagybégány-Nagybereg járási bajnokság meccsét izgulhatták végig. Közben különböző típusú és méretű csodamotorokkal begördültek a Beregszászi Acéllovasok, akiknek paripáit nem csupán megcsodálhatták a kíváncsiskodók, de a gyerekek egy-egy körre vagy egy fénykép erejéig nyeregbe is pattanhattak. A szervezők arról is gondoskodtak, hogy a sportversenyeknek ne csak nézői, de résztvevői is lehessenek a falubeliek: különböző ügyességi vetélkedőn, no meg sakkban is megmérettethették magukat. A tombolán is igen sok értékes és érdekes ajándék talált gazdára. A fődíj ezúttal egy tévékészülék volt.
A legnagyobb érdeklődés mindamellett a fiatalok műsorát kísérte. Nem véletlenül. Hisz igen sok nagy – és kisbégányi tehetséges gyerek mutatkozott itt be, és a szülők, nagyszülők, ismerősök természetesen kíváncsiak voltak produkcióikra. Akárcsak a szomszédos településekről – Jánosiból, Dédából, Zápszonyból – érkező táncosok műsorára. Fergeteges sikert aratott ezúttal is a Badalóból érkezett Szoboszlai Csilla, aki ismert és közkedvelt operettekből adott elő egy csokorra valót. Nagy tapsot kapott a guti Peres Dóra és a helybéli Baraté Edina is. Akárcsak a mini (4-6 évesek) és tini (7-10 évesek) kategóriában megrendezett szépségkirálynő-választás résztvevői. A legkisebbek csoportjában idén Veres Alexandra, a nagyobbak közül pedig Bidzilja Dominika fejére került a korona.
Közben megannyi sátorban kínálták a finomabbnál finomabb falatokat, főtt a bográcsgulyás, rotyogott a töltött káposzta, és ki-ki kedvére olthatta szomját hideg csapolt sörrel, borral vagy éppen üdítővel, s közben rég nem látott ismerősök találkoztak, beszélgettek. S ez a falunapok lényege: közelebb hozni az embereket egymáshoz, hogy igazán közösséget teremtsenek. Mint ahogy azt Hánka Dezső polgármester és a népünnepélyre érkezett vendégek – többek között Nagy Ignác, beregszászi magyar konzul, Ljasko Mihajlo, a járási állami közigazgatási hivatal elnökének első helyettese, Sin József, a KMKSZ Beregszászi Járási Szervezetének elnöke – is hangsúlyozták köszöntőjükben.
Kovács Erzsébet

Forrás: karparinfo.net