Több ezren buliztak a második IszFeszten

„Kárpátalja legnagyobb bulija” – ezzel a mottóval hirdették a szervezők a 2019-es IszFesztet, melyet augusztus 9-11. között tartottak Tiszapéterfalván. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete (KMKSZ ISZ) által szervezett rendezvény valóban a kárpátaljai magyar fiatalok legnagyobb könnyűzenei fesztiváljává nőtte ki magát. A rendezvény társszervezője az Összefogás a Magyar Családokért Országos Egyesület.

A hivatalos megnyitóra augusztus 9-én került sor, melyen részt vett többek között Bocskor Andrea európai parlamenti képviselő és Szilágyi Mátyás, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja.

Dobsa István, a KMKSZ ISZ elnöke elmondta, a szervezet megalakulása óta célként tűzték ki egy olyan fesztivál megszervezését, ahol a helyi fiatalok a magyar könnyűzene kiválóságaival tudnak találkozni anélkül, hogy átkelnének a határon. Négy évvel ezelőtt a KMKSZ ISZ ifjúsági napot szervezett, ahol megmutatkozott, hogy van igény a kulturált szórakozásra. A második ifjúsági nap után jött a gondolat, hogy az eseményt háromnapos fesztivállá bővítsék, így 2018-ban megrendezték az első IszFesztet.

Fotó: Facebook/Dobsa István

A fesztiválon részt vevő fiatalok számára minden lehetőség adott volt a gondtalan szórakozáshoz, a remek hangulatot pedig a színvonalas előadók biztosították. Az esti koncerteken Magyarország legkiemelkedőbb könnyűzenei előadói mutatták meg magukat, többek között a WellHello, a Halott Pénz, Kowalsky meg a Vega, Anna and the Barbies, ByeAlex, A Follow the Flow, Essemm, az AK26, Márió, Cloud9+. A hajnalig tartó buliról neves dj-k gondoskodtak. A nagyszerű koncertek mellett sportprogramok, sörpong bajnokság, paintball, lasertag és persze finom ételek és italok várták a bulizni vágyókat

A szervezők köszönetüket fejezik ki támogatóknak: Összefogás a Magyar Családokért Országos Egyesület, a Nemzetpolitikai Államtitkárság, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., Magyarország ungvári és beregszászi konzulátusai, Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség.

Elmondhatjuk, hogy az idei IszFeszt is nagy sikert aratott, hisz közel 10 000 fiatal fordult meg a Tisza Stadionban a hétvégén.

Keresztyén Gabriella
Kárpátalja.ma