Tojásfestés a beregszászi árvákért

Húsvéti jótékonysági kézműves foglalkozást szervezett a beregszászi Főiskolai Református Ifjúsági Gyülekezet (FRIGY) és a Kölcsey Ferenc Szakkollégium Hallgatói Önkormányzata március 17-én. Ahogyan az elmúlt években, idén is hímes tojásokat készítettek a tagok.
A termékeket március 21-től lehet megvásárolni a Rákóczi-főiskolán a szünetekben vagy a vasárnapi istentisztelet után a református templomban.
A tojások árából befolyt összeggel a Sámuel Alapítványt és annak megmaradását támogatják.
A tojásfestés, a viaszozás és a gipsz faliképek elkészítése számos főiskolai hallgatót és kollégistát mozgatott meg. A munkában segítségünkre volt Somi Katalin és Furman Éva, akik a különféle minták és technikák rejtelmeibe vezettek be bennünket.
Domonyi Erik, a FRIGY vezetőlelkésze hangsúlyozta azt, hogy az igyekvő, a lelkes, bár néhol kifogásolható kézügyességünkkel a hétköznapi élet hőseivé válhatunk. Missziónk az ecsettel és a ceruzával szeretetet ad, és néhány árva mosolyát csalja elő. A Sámuel Alapítvány elsődleges célja, hogy örömet és biztonságos otthont nyújtson a reménytelen sorsú gyerekeknek. Megalakulásuk óta sok apróság került igazi boldog családba vagy családtípusú gyermekotthonba.
Isten áldása kísérje továbbra is a küldetésüket!

Baranyi Eszter
Kárpátalja.ma