Tudni illik a kézfogásról…
A kézfogás azonban korántsem kötelező. Elmaradása a köszöntő személy részéről nem sértés, nem udvariatlanság. Mi magyarok (és közép-európaiak) nagyon gyakran fogunk kezet, más országokban ez sokkal ritkább, sőt egyes ázsiai, afrikai országokban esetleg nem is illik (például nőkkel) kezet fogni. A kéznyújtás el nem fogadása viszont kifejezetten sértés, még azok részéről is, akik ritkán fognak kezet.
A kézfogás alapvető szabályai:
- mindig az idősebb nyújt kezet a fiatalabbnak,
- a nő a férfinak,
- a vezető a beosztottnak,
- az oktató a tanulónak,
- a magasabb beosztású az alacsonyabb beosztásúnak.
A másik fél abban az esetben se tolakodjon a kézfogással, ha az előbb felsoroltak valamelyike elfelejti a kezét nyújtani. Ilyen esetben elmarad a kézfogás.
Ha a kézfogás előtt ül, illik felállni és úgy fogadni a nyújtott kezet. Nem illik hosszasan fogni a másik kezét, nem szokás szorongatni, ropogtatni, erősen rázni a társ kezét.
A kézfogás egyszerű, rövid, határozott mozdulat. Nem a másik tenyerének hosszas szorongatása, vagy ami még rosszabb, hangsúlyozott rázogatása, nem csontropogtató, erőfitogtatás, de nem is petyhüdt izmokkal, lógó kézfejjel való kegynyújtás.
A kézfogyás erejének a partner fizikai állapotához kell igazodnia, ami a mindennapi gyakorlatból könnyen megtanulható, s a nő kézszorítása sem érthető félre.
Kézfogás közben (mint minden üdvözlésnél!), a felek egymás szemébe néznek. A félrenézés éppen olyan sértés, mint a kézfogásra emelt kéz mellőzése, vagy közben a dohányzás.
A kézfogás kifejezi, mekkora önbizalmunk van.
A kezét lassan, habozva nyújtó személynél – nem véletlenül – önbizalomhiányra gyanakszunk.
A szorítás erőssége a legárulkodóbb jel. A gyenge, erőtlen kézfogás mindig rossz benyomást kelt – mögötte gyenge, erőtlen embert sejtünk.
Ismerjük azt is, mikor valaki agresszíven „lerántja és összeroppantja” kezünket.
Ez a gesztus önhittségről, önzésről árulkodik, de az is lehet, hogy emberünk igyekszik valamely vélt vagy valós fogyatékosságát kompenzálni.
A határozott és egyenes kézfogás azt közli, hogy tisztában vagyunk magunkkal, hibáinkkal és erényeinkkel egyaránt.
A kézfogás megmutatja azt is, mennyire tisztelünk másokat. Ha egy csoportban csak egyes tagokkal fogunk kezet, ezzel azt üzenjük, hogy a többieket kevésbé tartjuk fontosnak. Ez nagy udvariatlanság!
Az izzadt tenyér sem kelt túl jó benyomást. Az izzadás vegetatív tünet, az idegesség és a szorongás jele. Ha tudjuk, hogy hajlamosak vagyunk rá, a találkozó előtt fújjuk be tenyerünket izzadás gátló dezodorral.
Ha egy európai hölgy nem nyújtja a kezét egy férfinak, akkor a férfi a hagyományos udvariassági szabály alapján ezt nem kezdeményezheti.
Az üzleti életben se hagyjuk figyelmen kívül ezt a szabályt: akár férfi, akár nő az üzleti partnerünk, ha nem nyújtjuk neki a kezünket, megbízhatatlannak fog tartani.
Főnök és beosztott viszonyban a kézfogás aranyszabálya:
„A fölérendelt nyújtja először a kezét, karral lefelé, nyújtva, csípő-, és derékmagasságban, tenyere függőleges, csak a hüvelykujját nyitja, a többi ujját zárva tartja. A mozdulat határozott, de nem kemény.
Az alárendelt a feléje nyújtott kezet szintén függőleges tenyérrel, nyitott hüvelykujjal elfogadja. A kézfogásnál a kezek összecsúsznak a nyitott hüvelykujjig, és zárulnak az ujjak. A kézfogás nem tart sokáig, kétszer esetleg megrázzuk egymás kezét.”
Kézfogás visszautasítása különösen hivatalos rendezvényeken egyenesen sértésnek számít. Amennyiben pedig kesztyűt viselünk, csak abban az esetben nem kell levennünk, ha rendkívül vékony anyagból van, melynél átérződik a kéz melege, továbbá, ha a kesztyű egy /katonai, rendőri/ egyenruha része.
Amikor nem kell kezet fogni…
A kézfogásra vonatkozóan eltérő illemtani szabályok vannak majdhogynem minden országban. Nagy-Britanniában a bemutatkozáson kívül nincs helye máskor történő kézfogásnak, míg Észak-Amerikában csak érkezéskor szokás kezet fogni. Dániában pedig távozáskor, vagy a munkaidő végén fognak kezet. Összességében elmondható, hogy Európában – a köszönésnél történő kézfogáson túl – lassanként kimegy a divatból ez a szokás. Különösen igaz ez arra az esetre, ha kicsit távolabbi ismerőssel van dolgunk, vagy több emberrel találkozunk, esetleg, ha a másik illető az íróasztal mögött van és nem tudja vagy nem akarja megkerülni azt.
A kézfogást ezekben az esetekben úgy válthatjuk ki, hogy „szemmel fogunk kezet”. Ránézünk az illetőre, picit bólintunk, és mosoly kíséretében köszönünk, de úgy, hogy végig tartjuk a szemkontaktust.
Forrás: hotdog