Tűzoltóautók száguldoztak Kárpátalján

A helyi tűzoltó-mentőegységek sofőrjei versenyeztek augusztus 18-án, Kárpátalján. Megyénk tűzoltóegységeinek regionális gyorsasági megmérettetése a hagyományokhoz hűen a Huszti Műszaki Szakképzőintézet versenypályáján került megrendezésre – tájékoztat a munkachevo.net hírportál.

A verseny keretein belül a résztvevőknek egy akadálypályán kellett áthaladniuk, mely végén az autók tartályait töltötték meg vízzel. A tűzoltók elmondása szerint, nap mint nap találkoznak ilyen és ehhez hasonló akadályokkal a munkájuk során, mivel gyakran manővereznek az utakon haladó gépkocsik között, illetve a helyi kátyús útszakaszokon. Emellett a szélsőséges időjárási jelenségek is nagyban megnehezítik a sofőrök munkáját, ezért a speciális jármű vezetéséhez speciális képességekkel is rendelkezniük kell.
A győzelemhez vezető út nem volt könnyű, minden résztvevő próbálta a legjobbakat kihozni a járműjéből. A verseny győztese Podhornyak Volodimir, a Huszti 10. sz. Állami Mentőegység munkatársa lett, aki már a korábbi évek során is szerzett első helyezést. Az aranyérmes idén 3 perc 30 másodperc alatt gyűrte le az akadálypályát. A második helyet Halaj Vaszil a Técsői 8. sz. Mentőegység munkatársa foglalta el, a képzeletbeli dobogó harmadik helyére pedig Szusanin Mihajlo az Ilosvai 5. sz. Mentőegység munkatársa állhatott.
A versenyen nem maradhatott el az egységek vezetőinek a megmérettetése sem, akik nyílt forrású vízvisszanyerési gyakorlatokkal mérhették össze tudásukat. A feladatot Dankanics Vaszil, az Ilosvai 5. sz. Mentőegység vezetője teljesítette a legjobban.
A megmérettetések a győztesek ünnepélyes megjutalmazásával zárult. A nyerteseknek Hudak Roman, a Megyei Állami Tűzoltóság vezetője adta át az emléklapokat és az értékes ajándékcsomagokat.

Kárpátalja.ma