Újabb darabok törtek le a Colosseumból

Újabb törmelékdarabok zuhantak le a Colosseum második emeletéről a római műemlék előtti térre. Az ismételt omlást az amfiteátrum tavaszra tervezett restaurálása körüli viták kísérik.

Az olasz sajtó „krónikus betegnek” nevezte a Colosseumot, amelyről december végén kétszer potyogtak törmelékek, ezúttal pedig egy hét centiméteres ókori tégladarab is lehullt a falról.

Rossella Rea, a Colosseum igazgatója a galambok okozta károkról beszélt. A Legambiente környezetvédelmi egyesület az ókori épület mellett óránként elhaladó háromezer-négyszáz járművet tette felelőssé. Gianni Alemanno, római főpolgármester azonban nem zárta ki a szándékos károkozást sem, gyanúsnak nevezte, hogy az omlássorozat éppen a helyreállítás közeledtével következett be. A márciusban kezdődő, 25 millió eurós restaurálásból tíz milliót a római kulturális tárca biztosít, a többit a Diego Della Valle vállalkozó vezette befektetői csoport finanszírozza. A Codacons fogyasztóvédő egyesület azonban megkérdőjelezte a Della Valléval kötött szerződés szabályosságát. Az ügyben az ügyészség vizsgálatot indított. Della Valle ezért előbb visszalépett, majd ismét megerősítette, hogy vállalja a restaurálást. „A világ egyik leghíresebb műemléke forog veszélyben. Őrültség megakadályozni a helyreállítását. Az államnak nincsen pénze a Colosseumra, nem szabad a Della Valle képviselte lehetőséget elszalasztani” – nyilatkozta Alemanno.

 

forrás:MTI.hu