Váratlan fejlemény: Megszökött Schwarzenegger szeretője!

Hiába tudja már az egész világ, hogy kicsoda is pontosan Arnold Schwarzenegger eddig titkolt exszeretője, sőt, hiába tudjuk, hogy hol lakik – az 50 éves házvezetőnőnek nyoma veszett.

Miután kiderült, ki az a háztartási alkalmazott, akivel Arnold Schwarzenegger évekkel ezelőtt megcsalta feleségét és aki miatt most válni készül a 25 éves házaspár, a sajtó megpróbálta a szeretőt is megszólaltatni – ám Mildred Baena szőrén-szálán eltűnt!

A volt kaliforniai kormányzó hivatali idejének lejárta után vallotta be feleségének, Maria Shrivernek, hogy egy évtizeddel ezelőtt tiltott vizekre tévedt, ráadásul a viszonyból egy kisfiú is született. Azóta kiderült, hogy ez csak részben igaz, és ez tovább dagasztja a már amúgy is nagyra nőtt botrányt.

Az egyik amerikai lap birtokába került születési anyakönyvi kivonat szerint ugyanis a fiúcska nem 10, hanem 13 éves, ami önmagában csak részletkérdésnek bizonyulna, ám a dátumból az derül ki, hogy csupán egy hét különbség van az ő, és Schwarzenegger legkisebb törvényes fia születése között!

Az 50 éves házvezetőnő, aki januárban ment nyugdíjba Arnie-ék otthonából, állítólag abba közép-kaliforniai Bakersfieldben álló házba vonult vissza, amelyet több hírforrás szerint maga a színész-politikus vett neki tavaly – igaz, ezt az információt sem kommentálta egyik érintett fél sem, mint ahogy mással kapcsolatban is teljes a csönd részükről.

Miközben Schwarzenegger némasági fogadalmat tett a sajtóval szemben, Mildred Baenát mintha a föld nyelte volna el. Az asszonynak ugyanis nyoma sincs a bakersfieldi házban, és fiát se látták a környékbeliek. A gyermek egyébként eddig úgy tudta, apja az a férfi – és az ő neve szerepel az anyakönyvben is -, aki a születésekor, 1997 októberében még anyja férje volt.

A komikusokat a nő eltűnése sem akadályozza meg, sőt, csak olaj volt a tűzre, hogy ahol tudják, ostorozzák az egykori Terminátort: mostanában leginkább csak Sperminátorként emlegetik őt.

Szintén fejlett humorérzékről tett tanúbizonyságot a sztár jóbarátjaként számon tartott showman, Jay Leno, aki keddi műsorában a következőt mondta: „Egészen megdöbbentő, hogy több mint egy évtizeden át titokban tartotta ezt. Sose gondoltam volna, hogy ilyen jó színész.

Nőitéma.hu