Wolf Kati a Kárpát Expresszben A művész az MTV-ben nyilatkozik külhoni turnéjáról

 

A Kárpát Expressz hétfői sztárvendége Wolf Kati. A Magyar Televízió határon túl élő honfitársainkkal foglalkozó közszolgálati műsorában a művész beszámol közelgő vajdasági és erdélyi turnéjáról is.

 

Mint arról korábban hírt adtunk, Wolf Kati képviseli Magyarországot és a Magyar Televíziót az 56. Eurovíziós Dalfesztiválon Rakonczai Viktor, Rácz Gergő és Geszti Péter szerzeményével, a Szerelem, miért múlsz? angol-magyar nyelvű változatával (What About My Dreams). A közszolgálati televízió és a művész számít a Kárpát-medencei magyarok szavazataira. Wolf Kati neve nem ismeretlen a külhoni magyarság körében sem, először akkor zárta a szívébe a közönség, amikor kislányként, 1981-ben kislemezre énekelte a Vuk című rajzfilm főcímdalát. Kati zenei pályán maradt, a Zeneakadémia Tanárképző Intézetében végzett szolfézs-karvezető szakon. Számos műfajban kipróbálta már magát énekesként zenekaraival. A nagy áttörést az X-Faktor című tehetségkutató műsora hozta meg számára, melynek döntőse lett, majd a határokon túl is többször fellépett a műsor promóciós turnéi során.

Kati a következő hetekben a külhonba látogat, április 6-án a Vajdaságban, Topolyán találkozik újságírókkal. A következő héten Partiumba és Erdélybe indul: április 11én Szatmárnémetiben, 12-én Székelyudvarhelyen, 13-án pedig Csíkszeredában ad koncertet. A két székelyföldi városban Kati a hangverseny előtt közönségtalálkozón várja az érdeklődőket.

Április 4-én, hétfőn a művésszel a nézők a Kárpát Expresszben találkozhatnak. A határon túli tematikával készülő napi műsorban Debreceni Mihály mikrofonja előtt Wolf Kati részletesen beszél turnéjáról, terveiről, s természetesen a nézők meghallgathatják a már slágerré vált versenydalát is.

Adás: április 4., hétfő (m1, 12.30)

Ismétlés: április 5., kedd (m1, m2, 5.23)

Forrás: MTV