Wolf Kati csúcsot döntött

Minden harmadik tévénéző az Eurovíziós Dalfesztivált választotta szombat este. A verseny európai össznézettsége az eddig nyilvánosságra hozott országos adatok alapján várhatóan az utóbbi éveknél lényegesen magasabb lesz.

30,2 százalékos közönségarányt ért el a felnőtt nézők körében az 56. Eurovíziós Dalfesztivál, a szombat esti több mint háromórás élő közvetítés alatt a kereskedelmi csatornákat is megverte a köztévé. A közszolgálati csatornán azonban szokatlan módon még ennél az értéknél is jobb eredményt hoztak a kereskedelmi célcsoportban, miután a 18-49 évesek 32,1 százaléka választotta az MTV-t.

A közvetítést 1 millió 49 ezren nézték végig, az ezt megelőző félórás felvezető műsort is több mint félmillióan választották, és hasonlóan jó eredményt produkált a keddi elődöntő is, amelynek átlagnézettsége megközelítette a 800 ezer főt. A szombati döntőbe már közel 3 millió néző kapcsolódott be legalább egy percre, ezt azt jelenti, hogy minden harmadik magyar találkozott az Eurovíziós Dalfesztivállal ezen az estén.Természetesen a nézői csúcsot Wolf Kati fellépésekor regisztrálhatta az m1: ekkor 1 millió 600 ezren nézték az adást, a kereskedelmi célcsoportban közel 38 százalékos közönségaránnyal, ez utóbbi érték az eredményhirdetés perceiben az 50 százalékot is elérte. A jó eredményben jelentős szerepe lehetett a magyarországi közszolgálati és kereskedelmi műsorszolgáltatók médiatörténeti összefogásának: a közmédiarendszer támogatásán kívül az Eurovíziós Dalfesztivál mellett buzdított a Wolf Katit felfedező RTL Klub is.A nézettséggel elégedett a köztévé, az eredménnyel kevésbé: Nem csak mi vártuk Wolf Katit előrébb, a fogadóirodák, zenei szakértők szerint is a 3-5. helyre volt esélyes – mondta Várkonyi Attila a Ma Reggel című műsorban. Az eurovíziós projekt vezetője azt is elmondta: ezután le kell vonni a következtetéseket, és el kell dönteni, hogyan tovább. Annyi biztos azonban, hogy a magyar zenének sikerült átlépnie a határokat, több országból érdeklődnek a dal kiadása iránt – tette hozzá. Szabó László, az MTVA kommunikációs igazgatója szerint jó dallal és jó előadóval vett részt a Magyar Televízió az Eurovíziós Dalfesztiválon. Büszkék vagyunk Katira, a csapatra és büszkék vagyunk a hazai és határon túli összefogásra. Ki kell emelni a magyar közmédiarendszer munkáját is, hiszen a közvetítő MTV mellett a Duna Tv, a Magyar Rádió és az MTI is közreműködött a magyarországi és nemzetközi promócióban. Be kell azt is látnunk, hogy ez a verseny nem kizárólag a dalokról szól, számos egyéb körülmény befolyásolja a végeredményt, de Wolf Kati kiváló produkciót nyújtott, és sikeresen népszerűsítette a magyar zenét külföldön is.

Forrás: zene.hu