Zékányék sportautót kovácsoltak!

Zékány Péter bilkei kovács már fiatalon megkedvelte a kovácsmesterséget, 12 éve alapította kovácsműhelyét, melyben ma 12 ember dolgozik, többek között két fia, a 23 éves Jenő és a 21 éves Péter. Két éve gondoltak egy merészet és hozzáláttak egy autó megalkotásához. A sportjárgány még további tökéletesítésre szorul, azonban élményautózni már lehet vele, és becslések szerint a végsebessége megközelítheti az óránkénti 200 kilométert.

– Hogyan merült fel egy sportautó elkészítésének ötlete, volt-e valamilyen konkrét mintájuk, amelynek alapján az autót tervezték?

– Az autó megalkotásának ötlete három éve véletlenül merült fel bennünk egy téli estén a két fiammal folytatott beszélgetés során. Napokon belül hozzáláttunk az ötlet megvalósításához. Azzal kezdtük, hogy vásároltunk egy 2,8 liter űrtartalmú BMW-motort, a földre helyeztük, és elkezdtük rajzolni köré az autó körvonalait, a sebességváltó, a hidak, a kerekek helyét. Miután megterveztük az autót, hozzáláttunk a további alkatrészek beszerzéséhez, végül hosszú hónapok munkáját követően készült el az autó szerkezete. A neheze azonban csak ezután jött, mert el kellett készíteni az általunk megálmodott karosszériát, mely 4,5 méter hosszú, és több acéllemezt használtunk fel a kialakítására. Végül ezzel is sikerült végeznünk, és az autó összsúlya is reményeinknek megfelelően alakult – nem haladta meg a másfél tonnát.

– Mi lehet tudni az autó menettulajdonságairól?

– A tesztek során 140 kilométeres sebességgel is mentünk az autóval, első tapasztalataim szerint azonban a 200-as tempó sem akadály az általunk megálmodott sportjárgánynak. Viszont a súlyának és a teljesítményének megfelelően az étvágya az igencsak nagy – 10 liter benzint fogyaszt 100 kilométerenként.

– Mi a terve a járművel, mi lesz a további sorsa?

– Az autó még tökéletesítésre szorul, főleg az elektronikai szerkezetek: fel kell szerelni a fényszórókat, az irányjelzőket és a féklámpákat. Erre azonban az utóbbi hetekben nagyon kevés időnk jut, mert a kovácsműhelyt elhalmozták megrendelésekkel. Csak esténként jut idő az autó „bütykölésére”. Amint teljesen kész lesz, szándékomban áll értékesíteni, ha akad rá vevő, ha pedig nem, akkor a családban marad, és élményautózásra fogjuk használni. Gondolom, egy ilyen egyedi tervezésű jármű megér 70–100 ezer dollárt, különösen egy gyűjtőnek, hiszen csak az elkészítésére közel 50 ezer dollárt költöttünk. Megrendelések esetén pedig szívesen készítünk más egyedi tervezésű autókat is.

Baráth József

Kárpátalja