Tavaszköszöntő programok a nagydobronyi tanodában

Télbúcsúztató farsangolással kezdődött a tavaszi programok sora a Nagydobronyi Magyar Népművészeti Tanodában. A gyermekfoglalkozás résztvevői Gábor Éva irányításával medvemaszkokat készítettek papírból, majd – a tanoda kertjében felállított kiszebábut körbeállva – mondókákkal zavarták el a telet, a hideget és a betegségeket. A szalmabábura gondűző cédulákat tűztek, ezekre írták fel azokat a félelmeket, gondokat, bajokat, melyektől szeretnének megszabadulni. Könnyen lángra kapott és hamar elhamvadt a telet szimbolizáló bábu, a gyerekek pedig farsangi fánkozással ünnepelték meg, hogy sikeresen elűzték a barátságtalan, hosszúra nyúlt hideg évszakot.

A következő, márciusi kézművesfoglalkozás során a gyöngyfűzéssel ismerkedtek meg az apróságok. Hidi Marianna útmutatásával szebbnél szebb karkötőket fűztek piros és fehér gyöngyökből. A kitartóbbak gyöngykalárist készítettek, de olyanok is szép számmal voltak, akiket elsősorban a rétessütés csínja-bínja érdekelt.

A nagydobronyi tanoda a felnőttek számára is folyamatosan kínál programokat. Április végéig tart a múlt év októberében indult szövőtanfolyam, ahol – Kupás Gizella nagydobronyi szövőnő irányításával – nem csupán a szőtteskészítés hagyományos módjával, eszközeivel ismerkedhetnek meg a résztvevők, hanem Prófusz Marianna népművész vezetésével a rojtkötés (makramézás) mesterségének alapjait is elsajátíthatják.

Április közepén pedig húsvéti programsorozattal várja a családokat a tanoda: lesz ződágdíszítés, tojásfestés és természetesen hagyományos finomságok is készülnek majd a konyhában.

 

Hidi Tünde

Kárpátalja.ma