Kezdőlap » Kárpátalja » Tudomány » A hurrik népe: akiktől Isten és vas szavunk eredhet

A hurrik népe: akiktől Isten és vas szavunk eredhet

A mintegy kétszázezer évvel ezelőtt Kelet-Afrika földjén megjelent Homo sapiens sapiens, vagyis a (nem mindig) bölcs ember első „közlekedési eszköze” tulajdon két lába volt.

Ám az a tény, hogy távoli eleink – őshazájukból kirajozva – már úgy 75 ezer esztendeje átkeltek a Bab-el-Mandeb-szoroson az Arab-félsziget déli részére, kb. 60 ezer éve pedig kikötöttek Észak-Ausztrália partjain, arról tanúskodik, hogy már azokban a réges-régi időkben is léteztek egyszerű vízi járművek: tutajok, illetve egyetlen fatörzsből kivájt csónakok. A közlekedés fejlődésének következő nagy ugrásához viszont fel kellett találni a kereket, és házasítani kellett a lovat.
A kereket, az emberiség egyik legfontosabb találmányát a civilizáció egyik bölcsőjében, a Tigris és az Eufrátesz folyók közén, Mezopotámiában (vagyis a Folyamközben) találták fel hétezer évvel ezelőtt, s innen terjedt szét Eurázsia hatalmas területeire. Előbb csak tömör fakorongokat használtak, majd a Kr. e. III. évezredben, az Urál-folyó és az Aral-tó közötti területen rájöttek a sokkal könnyebb, jobban alkalmazható, küllős kerék kialakításának módjára. Ugyanakkor egy évezreddel korábban, a jelenlegi Ukrajna, Dél-Oroszország és Nyugat-Kazahsztán sztyeppvidékein, egymástól függetlenül, több helyen is megkezdték az addig csak húsukért elejtett vadlovak háziasítását. Először valószínűleg elárvult csikókat vettek magukhoz az emberek, s a legkorábbi időkben csupán tejéért és húsáért tartották, illetve málhás állatként teherszállításra használták a lovakat, majd rájöttek, miként lehet beidomítani őket szekérhúzásra, valamint betörni őket hátaslónak. Elsőként Kr. e. 3500 táján, a nyugat-kazahsztáni botaji (más forrásban: botai) kultúrában kezdték nagyobb számban tenyészteni a lovakat, s bár korábban minden, Mezopotámiában feltárt, lófélékhez tartozó háziállat csontvázáról azt hitték, hogy szamár vagy kulán (félszamár), az újabb vizsgálatok szerint egy részük házi lovak maradványa, s már Kr. e. 2500 és 3000 között megjelent a Folyamközben az igavonó ló.
Mint megannyi találmánnyal megesett, a házi ló (eleinte a kulán) és a szekér együttesét igen hamar katonai célra kezdték használni. A Mezopotámia déli részén ötezer évvel ezelőtt felemelkedő sumér civilizáció egyik városának, Urnak a feltárásakor rábukkantak egy gyönyörű, színes mozaikképre, melynek egyik része hadba induló sumér sereget, míg a másik része győzelmi ünnepet ábrázol. Az elsőként említett képrészleten pedig nemcsak bőrsisakos, bőrpáncélos gyalogosokat, hanem kulánok által vontatott, négy, tömör kereken tovagördülő harci szekereket is láthatunk, amelyeken a hajtó mellett egy harcoló katona is helyet kapott. Ezek az alkalmatosságok azonban még elég nehézkesek voltak, nem úgy, mint a két, küllős kereken tovarobogó harci kocsik, melyeket elsőként egy ősi közel-keleti nép, a hurri vetett be nagyobb számban.
A hurrik (nem tévesztendők össze a mohamedán mitológia gyönyörű, paradicsomi nőalakjaival, a hurikkal!) az Örmény-fennsíkról ereszkedtek le a délebbi tájakra, s az északi sztyeppékről a Kaukázus átjáróin keresztül „levándorló” fontos találmány, a küllős kerék az ő révükön terjedt el a Közel-Keleten. Maguk a hurrik nem voltak sem indoeurópaiak, sem sémik, nyelvük pedig éppúgy agglutináló volt, mint az uráli és az altáji nyelvek, vagy éppen a sumér: a nyelvtani eseteket nem elöljárószókkal, hanem ragokkal fejezték ki. Nyelvüket a Kaukázus déli oldalán és Anatólia (Kis-Ázsia) keleti részén megjelent, mára eltűnt hurro-urartui nyelvcsaládba sorolják, melynek két ismert tagja volt: a hurri és az urartui, s a hurri nyelvből nem egy nemzetközi vándorszó származott. Őshazájuk a korai ókor egyik fémművességi központja volt, s egyes nyelvészek szerint a mi vas szavunk is a hurri ushu kifejezésből ered, mely északra „vándorolva” jutott el őseinkhez. És könnyen lehetséges, hogy Isten szavunk is a hurrik Estan istennevéből ered.
hurrikep4Nem egy istenük, valamint az előkelők neve, a lótenyésztés általuk használt több szakkifejezése viszont – érdekes módon – indoárja kapcsolatokra utal. Panteonjuk feje Tesub viharisten volt, főbb istenségeik pedig párhuzamba állíthatók a Kis-Ázsiában élő indoeurópai hettiták, illetve a Mezopotámiát lakó sémi asszírok és akkádok isteneivel (akkád közvetítéssel még sumér istenek is bekerültek a mitológiájukba), ám nem egy, kisebb jelentőségű istenségük neve indoárja kapcsolatokra utal. Például a hurri Arunaszil vagy Indar az indiai Varunával, illetve Indrával rokonítható. Emellett az előkelő hurri férfiak személynevei és a lótenyésztés több szakkifejezése is indoárja eredetű – vagy ellenkezőleg: az indoárja szavak származnak a hurriktól. Ugyanis az első, bizonyítottan hurri nyelvemlékek Kr. e. 1800 tájáról valók, s legalább egy évezreddel megelőzik az Iráni-fennsíkról aláereszkedő és Indiát Kr. e. 1500 után meghódító, ugyancsak lovas-szekeres indoárják első nyelvemlékeit, a Védáknak nevezett vallási műveket. Korábban a történészek lehetségesnek tartották, hogy a hurrik fölött egy indoiráni vezető réteg uralkodott, s bár ez a vélekedés mára jobbára túlhaladottá vált, az említett nevek és szakkifejezések rokonsága mindenképpen egy réges-régi kapcsolatra utal. Az ősmagyarok is a honfoglalás előtt hosszú ideig éltek együtt sztyeppei török népekkel, vagy egyenesen az utóbbiak fennhatósága alá tartoztak, és bizony, állattenyésztéssel kapcsolatos szavaink jó része török jövevényszó, több magyar előkelőség pedig török nevet viselt, lásd: Álmos, Árpád, Géza, Sarolt, Gyula, Vajk, Zolta…
De visszatérve a hurrikra… A Kr. e. III. évezred végén, több hullámban települtek be Kelet-Anatóliába és Észak-Mezopotámiába. Ebből az időből, Kr. e. 1800 tájáról származnak fent említett nyelvemlékeik, melyekre az Eufrátesz középső folyásánál felépült, sumérek által alapított, ám Sumértől messze északra eső egykori város, Mari feltárásakor bukkantak rá, a település levéltárában. S bár a szíriai Ebla város levéltárában ötszáz évvel korábban íródott szövegekben is találtak olyan szavakat, melyek a feltételezések szerint hurri eredetűek, ám ezek származása nem egyértelmű… Kezdetben több hurri állam is létezett egymás mellett – az elsőt egy Kirta nevű törzsfő hozta létre a Kr. e. XVI. században –, ám gyors, kétkerekű, küllős, négyesfogatú harci szekereiknek, lóidomítási ismereteiknek és ügyes taktikájuknak köszönhetően meggyengítették a kis-ázsiai Hettita Óbirodalmat. Az Eufrátesz nagy kanyarjától északra elterülő anatóliai területek és a Tigris felső szakaszának megszállásával, az ottani asszír kereskedelmi telepek elfoglalásával pedig a mezopotámiai Asszír Óbirodalmat is megrogyasztották. Majd a Kr. e. 1400-as években a hurrikat a Mitanni nevű államban egyesítette két, egymást váltó király, Parrattarna és Saustatar (az utóbbi már jelentős szíriai befolyással is rendelkezett). Egyes hurri csoportok még délebbre, Kánaán földjére is eljutottak, némely vélemény szerint őket jelöli jebuzeus névvel a Biblia. A közelmúltban pedig, Isztambul európai részén, a Kücükcekmece-tó partján a Kr. e. XVII. és XV. század közötti időkből származó hurri leleteket találtak, köztük egy-egy vasból készült isten-, illetve istennőszobrot, melyek arra utalnak, hogy e nép fiai még Európába is eljutottak…
Mitanni fővárosa, Vassukanni a Tigris és az Eufrátesz között kanyargó egyetlen nagyobb folyó, az Eufráteszbe siető Khabur partján állt, ám a települést csak a fennmaradt ókori szövegekből ismerjük, máig sem derítették fel a pontos helyét, s így régészeti emlékei még a föld mélyén várják, hogy egykor majd feltárja őket a régészek ásója. Csak azt tudjuk róla, hogy nem a folyó legelőkben bővelkedő, dimbes-dombos alsó szakaszán, hanem feljebb, az északi hegyek között épült fel, hogy jobban védhető legyen. Innen indultak hadjáratokra a hurri seregek. Az említett Saustatar király Egyiptommal is összetűzésbe került, így III. Thotmesz, majd IV. Thotmesz fáraó is támadást indított Mitanni ellen, mire Saustatar békét kért, a későbbiekben viszont nagyon jó kapcsolat alakult ki a két ország között. A Mezopotámia északi részén felemelkedő hurri hatalom vazallus állammá tette Asszíriát, befolyását kiterjesztette Szíria több részére, az Eufrátesz felső szakaszára, illetve Anatólia délkeleti részére, benne a Taurosz- (Toros-) hegység és a Földközi-tenger között fekvő Ciliciára – korabeli nevén Kizzuwadanára. A Kr. e. XIV. század a hurrik fénykora volt. Ám nyugati szomszédjaik, a hettiták olyan jól elsajátították tőlük a lótenyésztési és szekeres harcászati ismereteiket, hogy végül felülmúlták tanítómestereiket. A Kr. e. 1200-as években nagy győzelmet arattak Mitanni fölött, majd az asszírok is fellázadtak, végül pedig a kiszáradó Arab-félszigetről kiinduló arameus népvándorlás elsöpörte a hurrikat.
Egy részük azonban felhúzódott északra, s részben ők alkották az Örmény-fennsíkon, a Balatontól hatszor nagyobb Van-tó mellékén ez idő tájt felemelkedő, pompás méneseik és vakmerő lovas katonáik révén messze földön híressé vált Urartu népességét. Az örmények pedig az urartuikat tartják őseiknek, s ha ez igaz, akkor ma is közöttünk élnek a hurrik kései ivadékai.
Újfalussy Géza
Kárpátalja.ma
More in ókor, régészet
Cogul és Kréta – Hol ringhatott a minósziak bölcsője?

Az első fejlett, írásbeliséggel is rendelkező európai magaskultúra nem világrészünk szárazföldi részén, hanem Görögország legnagyobb szigetén, a Földközi-tenger hullámaiból kiemelkedő,...

Close