A kommunizmus áldozatai – nemzetközi tudományos konferencia a Rákóczi-főiskolán

A magyar Országgyűlés a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévévé nyilvánította a 2015-ös esztendőt.

A méltó megemlékezés céljából a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Történelem- és Társadalomtudományi Tanszéke, valamint Lehoczky Tivadar Kutatóintézete nemzetközi tudományos konferenciát szervezett A kommunizmus áldozatai, rehabilitációs alternatívák Közép-Kelet-Európában címmel november 20-21-én.

89620_002

A konferenciát Szalipszki Endre, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja nyitotta meg.
Dr. Brenzovics László, Ukrajna Legfelsőbb Tanácsának parlamenti képviselője, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke beszédében elmondta, hogy az óriási tragédia nem azzal a következménnyel járt, amivel a szervezői gondolták, hiszen megmaradt a kárpátaljai magyarság. Kiemelte, hogy 1944-45-ben az akkori magyar kormány nem mert szót emelni az elnyomás ellen. Brenzovics László háláját fejezte ki, hogy a mai Magyarország ténylegesen felvállalja a határon túli magyarság ügyét.
Dr. Latorcai Csaba, Magyarország Miniszterelnökségének kiemelt társadalmi ügyekért felelős államtitkára szintén összefoglalta gondolatait az összmagyarságot ért gyalázatról.
– Ami 70 évvel ezelőtt történt, nem ismétlődhet meg soha a történelemben. A mi feladatunk, hogy egyformán emlékezzünk a 20. századi diktatúrák valamennyi áldozatára, váljanak azok mártírokká a barna vagy a vörös elnyomás alatt. Közös feladatunk és felelősségünk múltunk feldolgozása, a halottaink és hőseink emlékének ápolása – hangoztatta az államtitkár.
A magyar kormány célja az elhurcolás évével, hogy az emlékezetpolitika eszközével hozzájáruljon a magyar közösségek identitásának megerősítéséhez, egészséges önbecsülésének kimunkálásához, ezáltal lelki épségének megőrzéséhez. Éppen ezért mindent meg kell tenni egy olyan integrált nemzeti kultúra kimunkálására, amely egyaránt törekszik a méltó megemlékezésre a 20. század minden ártatlan áldozata iránt – emelte ki Latorcai Csaba.
A szakmai előadások sorát dr. Bocskor Andrea európai parlamenti képviselő kezdte Rehabilitációs törvények– EU-s vonatkozások címmel. Beszédében elmondta, hogy az Európai Unió egyes normadokumentumai fogalmaznak meg határozatokat, kötelezettségeket a totalitárius rendszer elítélésére, azok áldozatainak rehabilitációjára és az európai emléknap bevezetésére vonatkozóan. Az EBESZ 2009-ben elfogadott Megosztott Európa újraegyesítése című nyilatkozatának 11. paragrafusát idézte: „Közösen kell kiállni az ideológiai hátterű totalitárius kormányok ellen, az államoknak növelni kell a polgárok tudatosságát, fejleszteni kell azokat az oktatási eszközöket, melyek a totalitarizmus történetét mutatják be, támogatni kell a civil szervezeteket, melyek elősegítik a totalitárius rendszer bűneinek feltárását.”
Dr. Répássy Róbert, a magyar Országgyűlés parlamenti képviselője a kommunizmus bűneit ismertette az Alaptörvény tükrében.
Dr. Brenzovics László a rehabilitációs törvényjavaslatot mutatta be az ukrán szabályozás értelmében.
Ezt követően számos anyaországi és határon túli történész, politikus és kutató szólalt fel az elhurcolásokkal kapcsolatosan. A konferencia során felvázolták az elhurcolt kárpátaljai magyarok politikai rehabilitációjának lehetőségeit.
A megemlékezés november 21-én folytatódik. Ennek keretében a résztvevők a megemlékezés és a tisztelet koszorúit helyezhetik el a sztálinizmus áldozatainak beregszászi, munkácsi és szolyvai emlékművénél.

A rendezvény Magyarország Igazságügyi Minisztériumának támogatásával valósult meg. Továbbá a minisztérium különböző eszközöket biztosított a Rákóczi-főiskola Lehoczky Tivadar Kutatóintézete, valamint Történelem- és Társadalomtudomány Tanszéke számára.

Az Igazságügyi Minisztérium támogatásával a konferencián elhangzott előadások konferenciakötetben fognak megjelenni.

Pallay Katalin
Kárpátalja.ma