A „leghosszabb nap” – 75 éve kezdődött a történelem legnagyobb partraszállási hadművelete

1944. június 6-án kezdődött meg a második világháborúban a történelem legnagyobb partraszállási hadművelete, a D-napon az angolszász szövetségesek Normandiában megnyitották a második frontot.

A háborút 1939. szeptember 1-jén kirobbantó német Führer, Adolf Hitler két év alatt szinte egész

Európát ellenőrzése alá vonta.
A Nagy-Britannia elleni invázióról 1941 végén tett le végleg, s Európa nyugati partvidékén kiépíttette a Norvégiától Spanyolországig húzódó erődrendszert, az Atlanti Falat.

Halogatták a második front megnyitását

A Szovjetunió ellen hadüzenet nélkül, 1941. június 22-én megindított német támadás után a szovjet vezető, Joszif Sztálin újra és újra követelte a második front megnyitását Franklin D. Roosevelt amerikai elnöktől és Winston Churchill brit miniszterelnöktől, hogy ezzel német csapatokat vonjanak el a keleti frontról.

Az angolszász szövetségesek ezt halogatták, majd

1943-ban Szicíliában szálltak partra,
a hadműveletre csak 1944 nyarán került sor, amikor a keleti fronton már a Vörös Hadsereg kezében volt a kezdeményezés.

Az invázió meglepte a németeket, holott számítottak rá, csak máshol. A Führer szilárd meggyőződése volt, hogy a szövetségesek a La Manche csatorna legkeskenyebb részén, Calais térségében fognak próbálkozni és így is készült (azaz nem készült) fel.

Az angolszászok fontolgatták is ezt a lehetőséget, majd felmerült bennük az ötlet: hitessék el a németekkel azt, amit azok hinni akartak. A cél érdekében soha nem létezett hadcsoportot találtak ki, amelynek még fantomtáborokat is építettek Délkelet-Angliában, s ilyen információkat szivárogtattak a német kémeknek.

A legszigorúbb biztonsági intézkedések közepette folyt az Overlord kidolgozása

Az Overlord hadművelet terveinek kidolgozása a legszigorúbb biztonsági intézkedések közepette folyt, így például a tervezésben résztvevő tiszteket végig házi őrizetben tartották.

Az időjárási előrejelzések a legalkalmasabbnak a június 5-7. közti időszakot jelölték meg, s jóllehet a tenger viharos volt, Dwight D. Eisenhower amerikai tábornok, a szövetséges erők főparancsnoka június 5-én úgy döntött, hogy másnap végrehajtják a partraszállást.

A tengerészeti hadműveletek parancsnoka Sir Bertram Ramsey, a partraszálló erők parancsnoka Bernard Montgomery tábornok volt. A szövetségesek kezére játszott, hogy a német védelem parancsnoka, Rommel tábornok hazautazott ötvenedik születésnapját ünneplő feleségéhez, a Caen közelében összevont páncéloshadosztály parancsnoka pedig az éjjelt Párizsban, szeretőjénél töltötte.

Kódolt üzenetet sugárzott a BBC, utasítást adva a francia ellenállási mozgalomnak

A „leghosszabb nap” valójában már 1944. június 5-én késő este megkezdődött: a BBC kódolt üzenetet sugárzott, utasítást adva a francia ellenállási mozgalom szabotázsakcióinak megkezdésére. Éjféltől a légierő 1200 bombázógépe mintegy 5000 tonna bombát dobott le a Le Havre-tól Cherbourgig terjedő atlanti partvidékre, majd éjfél után két órakor több hullámban 23 ezer ejtőernyőst dobtak le, hogy hídfőállásokat teremtsenek, az első felszabadított franciaországi épület egy kávézó volt a benouville-i híd közelében.

Hajnali négy órakor a partraszállási körzetek elé ért a történelem legnagyobb flottája, 1213 hadihajó, 4216 csapatszállító, 736 ellátó hajó és 864 kereskedelmi hajó. A parti német állásokra nyitott zárótűz után, reggel fél hétkor megkezdődött a partra szállás az Omaha, Utah, Gold, Juno és Sword elnevezésű partszakaszokon, a nap végéig 132 ezer szövetséges katonát tettek a partra.

Őket 12 ezer repülő fedezte, német részről mintegy 30 ezer katona és 500 repülőgép próbált ellenállni. Az inváziós erőkkel tartott a híres fotóriporter, a magyar Robert Capa is, aki négy tekercset fotózott el, de a 106-ból csak 11 szemcsés képe maradt használható. Ma sem tudni, szándékosan „mozdította be” gépét, vagy a balul sikerült előhívás felelős az elmosódott fotókért, a világ számára mindenesetre ezek jelentik a D-napot.

Tanácstalanság lett úrrá a német főhadiszálláson

Az invázió hírére tanácstalanság lett úrrá a német főhadiszálláson. A szokása szerint késő délelőttig alvó Führer, aki előbb még Sztójay Döme magyar kormányfővel is tárgyalt, csak délután adta ki a parancsot, hogy az ellenséget még a hídfőállásban semmisítsék meg.

Ahhoz viszont nem járult hozzá, hogy a páncélos tartalékot ide irányítsák, mert az igazi csapást máshol várta. A szövetségeseknek június 6-án estére sikerült mintegy 80 kilométeres szakaszon öt hídfőállást létrehozniuk, ahol folyamatosan tették partra a katonákat és a felszerelést.

A németek két koncentrált ellentámadása összeomlott, a szövetséges légierő napokon belül megszerezte a korlátlan légi fölényt a nyugati fronton.

Bár az első napra kitűzött célokat csak részben sikerült elérni: a stratégiai fontosságú Cabourg és Caen városát nem tudták elfoglalni, s a hídfők között sem volt kapcsolat, a veszteség az előzetesen becsült 40 ezer főnél jóval alacsonyabb, mintegy tízezer fő volt, közülük négyezernél többen szerepeltek a halottak listáján.

Szívósan védekeztek a németek

A németek szívósan védekeztek, az áttörés csak július végén sikerült, a német vereség augusztus 15-én, Falaise elestével vált bizonyossá. A Wehrmacht hadosztályai ezután gyors, néha fejvesztett visszavonulásba kezdtek, Párizs augusztus 25-én szabadult fel.

A normandiai harcok hevességéről lerombolt városok, a katonai áldozatok mellett 20-35 ezer polgári halott tanúskodik. A szemben álló mintegy hárommillió katona közül

110 ezer nyugszik az itteni katonai temetőkben,
ebben az időszakban naponta többen haltak meg, mint az első világháború legvéresebb csatáiban.

Az egykori csatamezőkön az egykori ellenfelek az idén is közösen emlékeznek, német kormányfőt először 2004-ben hívtak meg az ünnepségekre Gerhard Schröder kancellár személyében.