A levegő lovagja

A versailles-i béke előtt az Osztrák–Magyar Monarchiához, azon belül Ausztriához tartozó, ma viszont Olaszország részét képező alpesi régióban, Dél-Tirolban, a Monte Coppolo csúcs közelében egy törött, stilizált légcsavart ábrázoló emlékmű, valamint a rajta elhelyezett magyar, német és olasz nyelvű érctábla őrzi az I. világháború egyik leghíresebb magyar vadászpilótájának nevét. Egy katonáét, aki az ellenséges egyenruha takarásában is észrevette az embert, s humánus, lovagias magatartásával bizonyította, hogy a háború vihara sem sodorja ki szükségszerűen a szívekből az emberiességet. Ő volt Kiss József repülőtiszt, akit mind bajtársai, mind ellenfelei a levegő lovagjaként tiszteltek.
Pedig a csaknem százhúsz évvel ezelőtt, 1896. január 26-án született személyiség élete nem úgy indult, hogy katonai pilótaként írja be nevét a történelembe. Édesapja a Pozsonyi Hadapródiskola kertészeként kereste a kenyerét, felcseperedő fia pedig szülőváro­sában, a Magyar Királyi Állami Fémipari Szakiskolában szerzett gép-, épület- és műlakatosi képesítést. Ám bizonyítványa kézhez vételekor már 1914. július 14-ét mutatott a naptár, s nem sokkal a háború kitörése után – a felülről is táplált össznemzeti lelkesedés légkörében – a tizennyolc éves fiatalember önkéntesként be is vonult a hadseregbe. A pozsonyi 72. gyalogezred bakájaként hamarosan az orosz fronton találta magát, ahol meg is sebesült a Nida folyónál vívott csatában, s alighogy felépült, meghozta élete meghatározó döntését: 1915 őszén a gyalogságtól a légierőhöz kérte át magát.
Miután elvégezte a Bécsújhelyi Repülőiskolát, 1916 májusában az olasz frontra, a dél-tiroli Perginében állomásozó 24. felderítőszázadhoz vezényelték, s máris a harcok sűrűjében találta magát. Már az első hónapban hat felderítő, illetve bombázó bevetésen vett részt, a felderítéseken légi fényképeket készített, a bombázások során pedig – a haditechnika akkori állásának megfelelően – kézzel oldotta ki bombáit a szemmértékkel bemért célpontok fölött. Első előléptetését pedig azután könyvelhette el, hogy egyik bevetésén egymaga támadta meg azt a három olasz vadászt, melyek gyűrűbe vették a Monarchia egyik felderítőgépét. Vakmerő fellépésének köszönhetően a szorongatott helyzetbe került bajtárs – a kibontakozó légi harcban – egérutat nyert, Kiss pedig szakaszvezetői rangot kapott.
Első igazolt légi győzelmére viszont június 20-ig kellett várnia, amikor is egyedül szállt szembe a perginei és az Etsch-völgyi repülőterek bombázására induló tíz olasz Caproni-bombázóval. Az Etsch völgye fölött kibontakozott, fél óráig tartó összecsapásban a merész magyar pilóta gépe hetven találatot kapott, ám egyikük sem bizonyult végzetesnek, ő maga viszont kilőtte a bombázók egyikét.
Később híressé vált egyéni harcmodorát először augusztus 25-én próbálta ki. Ezen a napon négy Caproni indított támadást Pergine vasútállomása ellen, így a fogadásukra Kiss is a levegőbe emelkedett, s elhatározta, hogy nem lelövi, hanem a pilóták életének megkímélésével földre kényszeríti a kiszemelt olasz gépeket. Amint a Caproni mögé ért, Schwarzlose géppuskájával figyelmeztető lövéseket adott le, majd jól irányzott, rövid gépfegyversorozatokkal megértette ellenfeleivel, hogy ha nem akarnak hősi halottak lenni, szálljanak le a Monarchia által ellenőrzött területen. Az olaszok értettek a „golyószóból”, és leszálltak, vállalva a hadifogságot. „Este végtelen nyugalom öntötte el egész bensőmet. Jóleső érzéssel feküdtem le, hogy legyőztem az ellenséges gépet, és ezt a győzelmet nem árnyékolta be emberhalál” – írta Kiss naplójába. (Megjegyzendő: az I. világháború repülőseit még nem szerelték fel ejtőernyővel…) A magyar pilóta később is – ha csak tehette – ezzel a módszerrel harcolt: az ellenséges gép mellé leadott lövésekkel osztrák–magyar területre terelte ellenfelét, és kényszerítette ott leszállásra azt, aki így megőrizte életét, s halál helyett hadifogságba esett. Húsz légi győzelme közül kilencet így ért el, s ezért nevezték el a levegő lovagjának.
1917 novemberében a Levicóban állomásozó 55. vadászszázadhoz helyezték át. Miután Albatros D.III vadászgépével november 15. és 18. között három bevetésen öt légi győzelmet ért el, Tiszti Arany Vitézségi Érmet kapott, november 28-i kettős győzelme után pedig diadalaihoz személyesen gratulált a vezérkari főnök, sőt maga IV. Károly osztrák császár, magyar király is. Kiss József, valamint a vadászszázad többi magyar és osztrák pilótája pedig elérte, hogy az általuk védett területen nem sok babér termett a Caproni bombázók számára.
1918. január 27-én azonban Kiss három olasz vadásszal keveredett légi csatába, melynek során nemcsak gépét érte számos lövés, hanem ő maga is haslövést kapott. Remek koncentrálóképességgel, magas fokú lélekjelenléttel, és fizikai ereje végső megfeszítésével a zuhanást kényszerleszállássá változtatta, ám sebesüléséből csak májusban gyógyult ki. Ekkorra az antant légiereje már döntő számbeli fölényre tett szert a dél-tiroli arcvonalon, s kitűnően képzett angol, francia és amerikai pilóták is harcoltak az olaszok oldalán. Ám az 55. század pilótái és Albatrosai is állták a sarat, a túlerő ellenében is érve el légi győzelmeket. Május 24. is szokásos háborús napnak indult. Kiss József hadnagy, Kasza Sándor őrmester és Josef von Maier százados vadászköteléke a Cizmon folyó völgye fölött csapott össze brit Sopwith vadászokkal, Kiss pedig az angolok mögé kerülve, tüzet nyitott két ellenséges gépre, az egyiket le is lőtte, ám géppuskája elakadt. Így igyekezett eltávolodni a légi csata helyszínéről, ám az angolok utolérték, és a Campolongo-hágó (illetve a hasonnevű község) fölött végzetes találatokat értek el, s Kiss gépe – füstcsíkot húzva maga után a levegőben – földbe csapódott. A pilóta nem élte túl a zuhanást…
Néhány nappal később brit repülők koszorút dobtak a levicói repülőtérre, melynek szalagjára felírták: „A királyi légierő végső üdvözletét küldi bátor ellenfelének, Kiss József pilótának, aki Campolongo felett halt hősi halált.” Barátja, Vadász Ernő pedig így emlékezett meg róla a Belgrádi Hírek hasábjain: „Ő volt a magyar Richthofen (a világháború leghíresebb német vadászpilótája – L. M.), s ha hasonló viszonyok és körülmények között repült volna, mint Richthofen, talán még annál is nagyobb lett volna. A magyar aviatika legnagyszerűbb hőse kétségtelenül ő volt. A repülés történetében külön fejezetet fognak nyitni számára, melynek aranylapján dicsőségesen fog ragyogni a bátor hős egyszerű neve: Kiss József.”

Lajos Mihály